Sztárhírek - Liptai Claudia végképp eltűnik az életünkből

Immár bizonyság, amit sokáig csak találgattak, Liptai Claudia eltűnik a képernyőről, már a Jóban Rosszban sorozatból is kiírták. A nehezedő gazdasági körülmények? A körülötte kialakuló botrányok? Mi az igazi ok? Netán ő akarta így? Tegnap a TV2 is megerősítette, hogy Liptai Claudiát egy "tragikus karambol" ürügyén eltávolítják a sorozatból, valahogy úgy, ahogy annak idején egy "gyilkosság" révén szabadultak meg a szintén csúcsgázsit kapott Gregor Bernadettől. "Végre megölhettelek!"- búcsúzott el viccesen Claudiától  a sorozat producere Nagy Tamás.
Liptai Claudia mindezzel egy időben perrel fenyegette meg mindazokat, akik a napokban azt állították, hogy pánikbetegként rosszul lett, sőt "hallucinált".
A műsorvezetőnek nincs jövő évi nagyszabású műsorra szóló szerződése egyetlen tévécsatornával sem, így a szappanoperából való távozás azt jelenti, hogy Liptai Claudia eltűnik az életünkből. Hogy mi jön most?  Íme, néhány árulkodó mondat a Mokka egyik adásából: "A kicsi gyerek frissen tart, ebben reménykedem, úgyhogy a második gyerekemet is meg fogom majd szülni, előbb vagy utóbb." Kollegái is többször fecsegtek arról,  hogy Liptai Claudia  leghőbb vágya az, hogy ötéves lányának kistestvére legyen. Annál is inkább, mert gyerekkorában neki is leginkább egy testvér hiányzott.  Márpedig, ha Claudia akar valamit, azt tűzön-vízen keresztülviszi. A "gólyahír"  hivatalos bejelentése vagy kiszivárgása már nem sokáig várat magára!

Szerelembe esett Bencsik Tamara

Szerelembe esett Bencsik Tamara (24). A Megasztár negyedik szériájának felfedezettje szívét nem egy férfi ejtette rabul – az énekesnő hűséges párjához –, hanem egy vadiúj sport, a Fanatic Jump.Tamarát annyira magával ragadta az ugribugri, hogy azon is elgondolkozott, ő is részt vesz egy oktatói képzésen, kitanulja ezt a sportot, így az éneklés mellett oktathatja is.  A Fanatic Jump olyan sportág, amelyet hatalmas élvezettel csinál az ember. A trambulinnak köszönhetően az összes izomcsoportot megmozgatja. A folyamatos rugózás miatt a lábak és a törzs is megfeszül, már akkor is dolgozik a testünk, amikor az aerobikot még el sem kezdtük. Én nagyon élvezem, már az első órán a szerelmese lettem. Jó viszonyba kerültem az oktatókkal. Felajánlottam, írok egy dalt erről a sportról, ők pedig nagyon örültek neki – tette hozzá.

Azonosította a rendőrség Liptai Claudia barátjának támadóját

Egy hónappal azután, hogy Liptai Claudia párját, Pétert brutálisan bántalmazták egy budapesti szórakozóhely előtt, úgy tűnik, a rendőrség nyomon van és már azt is tudja, hogy ki volt a támadó.
Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a térfigyelő kamerák meglehetően pontos képet adtak az elkövetőről és sok tanú is beszámolt az esetről. A hírek szerint egyszer már kihallgatták tanúként az elkövetőt, de a hatóság ezt még nem erősítette meg.
A pár épp taxira várt egy bevásárlóközpont mellett, amikor egy társaság tagjai néhány keresetlen szót szóltak Liptainak. Péter védelmébe a színésznőt, annyira felbosszantotta a banda tagjait, hogy egyikük arcon ütötte a férfit. Liptai barátjának eltört az arccsontja, megrepedt az orra és néhány foga is kilazult az összecsapásban.

Kiki lánya kitart Mása mellett

A TV2 ÖsszeEsküvők című valóságshow-jának hazudozó, házas menyasszonyjelöltje, Mása (23) gyerekkora óta ismeri Csengét. A kétgyermekes édesanya körül óriási a botrány: míg ő azt állítja férjéről, hogy drogproblémái vannak, addig a férfi azt mondja: neje prosti volt. Vajon mit szól ahhoz az Első Emelet énekese, Kiki és párja, hogy lányuk ilyen emberekkel barátkozik?  15 évesen találkoztak utoljára a lányok. Akkor vették fel újra a kapcsolatot, amikor megtudták, mindketten benne lesznek a műsorban. Kizárt, hogy Mása prosti volt – mondta el Csenge édesanyja, Zsuzsa, aki szerint lánya kitart barátnője mellett. – Csenge tudja, mit csinál. A családunkban a hazugság a legnagyobb bűn, de tisztelem benne, hogy nem fordul ellene. Ha még ő is hátat fordítana Másának, biztosan összeomlana – mondta Patkó anyuka.

Sztárhírek - X-Faktor: Demes Tamás esett ki

Demes Tamás és Lil C kapta a legkevesebb szavazatot az smsezőktől, így nekik kellett párbajozniuk. A versenyzőknek szerelmes dalokat kellett előadniuk, így Lil C Michael Jackson Man in the mirror című számát, míg Demes Tamás Alicia Keys egyik slágerét énekelte el. Az X-Faktor történetében először fordult elő, hogy egy mentor két versenyzője csapott össze egymással, így Keresztes Ildikónak nem volt könnyű dolga a döntésnél. Végül a mentorok egyöntetű szavazata alapján Demes Tamásnak kellett távoznia a műsorból.

Betiltott szerrel fogy Gáspár Győző

Gáspár Győzike úgy gondolja, hogy még a szörnyű mellékhatások sem tudják eltántorítani attól, hogy fogyása érdekében felhagyjon a Magyarországon betiltott gyógyszer szedésével. Bár saját bőrén is megtapasztalta milyen következményei vannak a tiltott fogyasztószernek, a mai napig szedi ha szükségét érzi.
A Gáspár Győzike által felelőtlenül szedett szert ugyan  már több éve kivonták a forgalomból, a showman bevallása szerint könnyű szerrel hozzá tud jutni viszonylag alacsony áron.
Ő azt állítja, hogy ennek segítségével szabadult meg 21 kilótól, veszélybe sodorva azokat, akik a fogyásuk érdekében igen sok mindenre hajlandóak lennének. A szer nem hiába került azonban betiltásra, hiszen az életfunkciókat is veszélyezteti. Étvágycsökkentő hatása mellett rendkívül szapora szívverést okoz és gyakran napokig álmatlanság gyötri annak szedőjét, így végül kimerültség következtében kórházi ellátásra szorul az illető.
Győző nem törődik az intelmekkel, hiszen úgy véli az élet is veszélyes. A jelenleg 89 kilós családfő még négy kilót szeretne leadni, így nem törődik a rá leselkedő veszéllyel. Elmondása szerint Bea asszony is próbálkozott a szerrel, ám ő rosszul lett és nem szedte tovább.
Szakemberek kifejezetten felhívják a figyelmet a felelőtlen fogyókúra veszélyeire és azt is elmondták, hogy gyakorlatilag az életét kockáztatja az, aki a fogyás ezen formáját választja.

Dzsudzsák és Zimány szakításának híre terjed

Talán már a kételkedők is kezdték elhinni, hogy Dzsudzsák Balázs és Zimány Linda esetében tökéletes sztárpár van születőben, ám a hírek szerint szakítottak a szerelmesek. 
Az Anzsi Mahacskala újdonsült sztárjának szerelmét sokan kételkedve fogadták. Zimány Linda azonban igyekezett félretenni a rosszmájú megjegyzéseket és próbált csak szerelmére koncentrálni. Még a Holdra is követte volna kedvesét, ha úgy alakult volna. Ha a Holdra nem is, de egészen Moszkváig utazott párja miatt, ahol közös életüket tervezték.
Most azonban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint véget ért a tíz hónapja tartó kapcsolatuk. A negatív híreket Linda sajtósán keresztül cáfolta, ahogyan tette ezt akkor is, amikor kialakulóban volt a focistával a kapcsolata. A hírt egyenlőre egyik fél sem kívánta megerősíteni, ám a közösségi oldalak soraiban Linda barátainak részéről sokan biztató és vigasztaló üzeneteket vélnek felfedezni. Balázs ismerősei szerint az is elegendő jel, hogy a lány nem követte kedvesét a Moszkvába visszavezető úton a finnek elleni selejtező után.

Rosszul lett Peller Mariann

Peller Mariann az Összeesküvők műsorvezetője nem az a betegeskedős típus. Ezért sem vette komolyan azt a rosszullétet, amellyel végül a kórházban kötött ki. A Story4 műsorvezetőjének egész nap fájt a feje, és estére egyre fokozódott a fájdalom. Végül Mariann annyira rosszul lett, hogy kedvese azonnal az ügyeletre vitte. Az orvosok a tünetek alapján eleinte még a stoke-ot sem zárták ki, de szerencsére erről szó sem volt. Mariannt egy csúnya vírus döntötte le a lábáról, amit antibiotikummal néhány nap alatt legyőzött. Mindenesetre  a műsorvezetőnek ez is jó lecke volt arra, hogy minden rosszullétet komolyan kell venni.

VV5 első kihívás – Csaba Cristofelt hívta ki – Való Világ 5

A Való Világ 5 villalakók nem tudják ki mennyire erős, ezért ma Csaba bárkit megjelölhet a kihíváskor. Persze kapott számos tanácsot, hogy ki ellen lenne esélye a VV5 első párbaján.
Az első lila kendő és az első zöld kendő is Csabához került. Mindezek mellett rekorder a Való Világok történelmében a kiválasztó jelekkel kapcsolatban is. 9 kiválasztás jellel senki más nem büszkélkedhet.
Csaba úgy látja, hogy a kiválasztás után megváltozott a viszonya a többiekkel. Shadi például elkezdett közeledni Csabához. Meg van róla győződve, hogy egy összeesküvés áldozata és ha ez nem lett volna akkor Shadi vagy Eszter kapta volna a zöld kendőt. A döntése megszületett, melyet hamarosan közölt is a többiekkel.
Ármány és szerelem …. az az ember kapott 9 jelet, aki 9-est kapott a szimpátia szavazáson. Péter és Attila ármánykodott ellene. Az egyikük egyenesen, a másikuk kitérő módon és körülményesen indokolta választását. Több embert is felsorolt Csaba akire rakhatná a jelét valamiért, de végül Cristofelre került a kendő, őt jelölte meg a kihívás során.

Mása még egy esélyt kapott, Norbi az ÖsszeCsapásra készül-ÖsszeEsküvők

Mása 24 órát kapott, hogy beszerezze a válását igazoló okiratokat. Ezt nem sikerült megszereznie, hiszen csak a folyamatot indította el a válása felé, azonban ez elmondása szerint megszakadt. Ahogyan ő mondta, már csak a visszaigazolás hiányzik, hiszen ő megjelent mindenhol, ahol kellett és magát a válást is ő indította el. Véleménye szerint csak egy hivatalos visszajelzés hiányzik a házasság végének igazolásáról.
A műsor készítői még egy lehetőséget adtak Másának, bízva abban, hogy valóban elindította a folyamatot. Segítik abban, hogy a függetlenségét valóban  be tudja bizonyítani és így lehetőséget kap, hogy tisztázza magát a lakótársai előtt is.
Ebben az adásban egy fiú és édesanyja került kiválasztásra a szembesítés által, akik a pénteki ÖsszeCsapás biztos résztvevője lesz. Az ÖsszeCsapástól egy fiúnak lehetősége van megmenekülnie. Mégpedig annak, akit az a lány jelöl ki, aki az iszapbirkózás győztese lesz. A lányok küzdelmének nyertese Mása lett, így ő jelölhette ki azt , aki a védettség biztonságában érezheti magát. Mása Marcit és ezáltal Kati mamát helyezte védettség alá.

A szembesítés során a védettséget élvező Marci Norbit nevezte meg. Indoklásként komolyabb okokat ne tudott felhozni, mert ő mindenkit kedvel. Csoki Norbit választotta, bár mindenki arra számított, hogy Ricsit nevezi majd meg. Ennek ellenére Ricsi Csokira tette jelét. Döntését édesanyja és Csoki anyukájának Ircsinek a konfliktusával indokolta, bár szíve szerint Marcira tette volna, hogy megregulázza  a rendetlen fiút. Azt is elmondta, hogy Csokival a viszonya nagyon sokat javult, ám egyértelműen édesanyját vette figyelembe a döntésnél. Norbi Csokira szavazott, mivel szerinte ő ment legtöbbször szembe az írott és íratlan szabályokkal. Péter is hasonló indokokkal Csokit küldte volna az ÖsszeCsapásra. Sziló döntése az adott helyzetben nagyon meghatározó volt. Ő leginkább a lányok rezidenciáján uralkodó helyzettel magyarázta, hogy Norbit választotta. Döntése holtversenyt idézett elő, mely által Marcié lett a feladat, hogy kiválassza az ÖsszeCsapás résztvevőjét. Ő Norbit nevete ismét meg, mivel Csokit közelebb érzi magához.
Norbi és Ildi mama pénteki ellenfelének kiválasztása a holnapi nap folyamán a lányok feladata lesz.

Szabó Zsófi lelkét szakember kezelte

Szabó Zsófi, a Jóban Rosszban színésznője nem tagadja, hogy az ő életében is voltak olyan pillanatok, amikor a jó szó és a barátok már kevésnek bizonyultak a felhalmozódott problémák megoldásához. Ekkor döntötte el, hogy panaszaival szakemberhez fordul.
Szabó Zsófi úgy látta, hogy képtelen egyedül megbirkózni a rá nehezedő teherrel, ezért pszichológushoz fordult, hogy kilábaljon a nyomasztó helyzetből.
Barátai ugyan akadtak volna, akikkel ha megosztja gondjait szó nélkül segítségére siettek volna, ám ő nem ezt az utat választotta. Ennek oka pusztán az volt, hogy nem szerette volna barátait saját problémáival terhelni, így inkább külső segítséget vett igénybe. Ma sem bánja döntését, sőt mindenkinek ajánlja, hogy merjen pszichológushoz fordulni mielőtt komolyabb mélységbe jut. Zsófi úgy véli, számára nélkülözhetetlen volt ez a segítség és többek között ennek is köszönheti, hogy mára kiegyensúlyozott ember.Ennek már öt éve és a színésznőt azóta a mélységből  a szerelem is az egekbe emelte.

Király L. Norbi eljegyezte Nikit

Király L. Norbinak mindössze hat hét kellett ahhoz, hogy rájöjjön, újdonsült barátnője a nagy Ő. Nem is késlekedett a felismerés után cselekedni és eljegyezte kedvesét, Nikit.
Elsöprő szerelmet érez Király L. Norbi kedvese iránt.                          Érzéseit mi sem bizonyítja  jobban, mint az eljegyzés.
Norbi adva a hagyományokra és a tiszteletre először a lány szüleitől kérte meg Niki kezét. Mivel a szülők megkedvelték és bíznak is benne, minden fenntartás nélkül áldásukat adták Norbi terveire. Ezután jött a térdre ereszkedős lánykérés, melytől Niki szinte könnyekig hatódott. A szülők annak ellenére sem tarják elhamarkodottnak a döntést, hogy a kapcsolat még csak a kezdeti szakaszában jár. Látják azt a tüzet a fiatalokban, ami elég lehet egy életen át tartó boldogsághoz is. Az eljegyzés ugyan megtörtént, ám az esküvővel még várnak a fiatalok. Terveik azonban már a nagy nappal kapcsolatban is vannak. Szűk körben szeretnének örök hűséget esküdni egymásnak, így a násznépet is hatvan, esetleg hetven főben limitálnák. az esküvő időpontját a jövő évre tervezik.

Alig fér el új lakásában Flour Tomi

 A székesfehérvári rapper először él egyedül, a bepakolásban a barátai és persze a szülei is segítettek. A polcok és a szekrények nagy része már a lakásban van.
– Nagyon sok a cucc, a sapka, kicsit kétségbe is vagyok esve, hogy hova fogok rakni ennyi mindent. Egy teljesen bútorozatlan lakásba költöztem be, még rengeteg minden hiányzik. A villákat és a kanalakat is hamarabb vettem meg, mint az evőeszköztartót, de persze erre csak akkor jöttem rá, amikor kezdtem bepakolni a fiókba. Minden szabad időm rámegy a berendezkedésre, de már látom, hogy nagyon király lesz – mesélte Fluor Tomi. Hozzátette, nagyon élvezi, hogy mindent ő válogat össze, és az egész lakás a saját ízlését tükrözi. – Két évig laktam a körúton, így most nagyon élvezem, hogy csendes a környék, nem jár a villamos egész nap. Fura volt az első éjszaka függöny nélkül, mert 8-9 körül a napsütésre ébredtem, pedig néhány órával előtte értem haza. Hiányoznak a srácok, de azért csendesebb ez a lakás Bence musicalrészletei nélkül – nevetett Fluor Tomi, aki nem mellékesen mostantól csajokat is felhívhat magához.

Talpra álltak anyagilag az Appril Project tagjai

Az Appril Project táncosait többször is meglátogattuk tavasszal a Csillag Születik ideje alatt, így volt szerencsénk alaposabban megismerni őket. Akkor még egy tornaterem padlóján hálózsákokban aludtak és az otthonról hozott elemózsiát is betették a közösbe, hogy egyikük se maradjon éhesen. Őszintén elmondták, hogy a csapatból tíz tagnak is elváltak vagy meghaltak a szülei, ezért számukra ez a verseny az egyetlen kitörési lehetőség a szegénységből. Mostanra kiderült, sikerült valóra váltani az álmukat: életükben először nem kell nélkülözniük és el tudják tartani magukat. – Hetente négy-öt fellépésünk van, céges rendezvényekre és rengeteg falunapra megyünk – mondta lapunknak Szabó Tamás táncoktató, amikor arról faggattuk, hogy alakult a fiatalok élete a verseny óta. – Bevallom, nem számítottam arra, hogy ennyire népszerűek leszünk. A sok meghívásnak köszönhetően senkinek sem kellett visszamennie a munkahelyére. Bár továbbra sem dúskálnak a javakban, most már el tudják tartani magukat. Egy normális átlagkeresetet mindenki hazavisz.
Szabó Tamás és kis csapata már azt is kitalálta, hogyan tudnak hosszú távon megélni a táncból mindannyian úgy, hogy ne kelljen szétválniuk.
– Tánciskolákat nyitunk. Tizenhárom helyszínen lesznek az órák, ezeket a csapat tagjai fogják tartani. Egyelőre a fővárosban és a Pest környéki településeken lesznek órák – mondta Szabó.

Kitört a VV5 legnagyobb balhéja Cristofel és Péter között – Való Világ 5

A Való Világ 5 legnagyobb balhéja tört ki Cristofel és Péter között. Még a szerkesztőket is meglepte a villalakók viselkedése. Feszegetik a VV5 szabályainak határait. Úgy tűnik nincs már messze a verekedés sem annak ellenére, hogy tudják a versenytársak testi épségének veszélyeztetése kizárást von maga után.
Dya büntetést kapott, mert nem viselte a mikróportot. Dya lett a WC-s néni. Minden villalakó WC-zése után Dyának be kell mennie és le kell ellenőriznie, rendben kell tartania a WC-t. Dya ezen teljesen kiakadt. “Veronika pottyantani mentél?” tette fel a WC-s néni és Attila a kérdést Veronikának. Ezen Veronika és Dya összeveszett. “Ez az! Tudom kire tenni a jelemet!” örömködött gúnyosan Dya.
Gergő leadta a villamesterséget és Shadi kapta ezt meg. Shadit Vera és Peti is arra presszionálta, hogy legyen kemény a többiekkel. Shadi igyekezett is eleget tenni ennek. Felosztotta a takarítási feladatokat a többi villalakó között. Vera, Cristofel, Péter és Shadi szövetséget kötött a villa rendbetételére. Biztosították Shadit arról, hogy támogatják a takarítás rendbetételében. “Itt a lehetőség arra, hogy letörjük a kezdeti hatos szarvát, hogy nem akkora királyok!” mondta Péter.
Mindenki írja le őszintén a VV5 villában kivel van baja.
Le kellett minden villalakónak írnia a kritikát arról, akit leginkább gyűlöl.  Nem meglepő módon Cristofel Attiláról írt. Annamari Péterről írt, melybe belecsempészte féltékenységét is Verával kapcsolatban. Csabát Gergő kevésnek találja a VV5-be és ezt le is írta neki kritikaként. Veronika a reggeli incidens után Dyáról írt kritikát.
Lányok szolgák voltak a VV5-ben.
A lányok cselédek lettek és a fiúk bármire megkérhették őket. Cristofel rögtön kapott is az alkalmon és megkérte Kingát egy fürdetésre. Attila kíváncsian nyitott rájuk a fürdőben. Cristofel erre úgy döntött emeli a tétet és mindenét megmosdatta Kingával. Persze Veronika enne nem örült. Egymást vigasztalták Attilával.
A következő feladatban a lányoknak át kellett öltözniük erotikus ruhába és árnyjáték tánccal kellett szórakoztatniuk a villa urait, melyet az urak pontoztak.
Az első helyet Annamari szerezte meg, aki még egy széket is bevont a játékba.
Cristofel és Péter összeveszett.
Cristofel Vera párnája alá tojásokat tett. A gond az volt, hogy Péter találta meg ezeket a tojásokat. Úgy gondolta, hogy azonnal Cristofel arcába vágja.
Cristofel éktelen haragra gerjedt és először a mustárt nyomta Péter arcába, majd a tejet vágta a földhöz.
Péter bevonult a fürdőszobába átgondolni az eseményeket. Rájött, hogy ez kizárással is járhat! Behívta Cristofelt, hogy tisztázzák a dolgot. Végül egy jót nevettek az egészen és Cristofel elfogadta a bocsánatkérést. Úgy tűnik Péternek a nagy konspirátornak is megvan a gyenge pontja és ez most kiderült!

Csilla távozott a menyasszony-jelöltek közül-ÖsszeEsküvők

Ezen a héten sem unatkoztak az Összeesküvők rezidenciáján élők. A pezsgő hetet Tilla bejelentése koronázta meg.
A váratlan események sora nem ért véget a műsorban. Renike a héten komoly horderejű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy kívülről információkat kapott a versenytársait illetően. A szabályok azonban kimondják, hogy a külvilággal  a kapcsolattartás tilos és az onnan szerzet információk megosztása is kizárást von maga után.
Miután ez volt az első eset volt, így csak büntetésben részesült, mely azonban kollektív büntetés lett. A mamák és az ÖsszeCsapás résztvevőin kívül nem hagyhatták el a lányok a rezidenciát. Niko, Csilla és a mamák ezúttal a többi lány nélkül indultak a stúdióba.
Niko és Csilla harca már sz ÖsszeCsapás előtt a lakosztályban elkezdődött. Norbi célja tehát, hogy a lányok küzdjenek meg érte, teljesült. Mása és Marci körül is forrtak az indulatok.
Mása nagyon megharagudott, mivel Marci Diazt vitte egyéjszakás randevúra. Ezt leginkább kati mamának köszönhette, aki határozottak kérte Marcit, hogy Diazt válassza.
A kőkemény testnevelőtanár Erzsók is kiborult, amikor Ildi szembesítette azzal, hogyan viselkedik az elmúlt napokban. Akkora vita kerekedett, hogy a lányok mély hallgatásba burkolóztak a konfliktus hevében.
A lányok Ildi által vezényelt “show” keretében bontakozhattak ki a többiek előtt. Csilla és Nikó is igyekezett a benne rejlő érzéseket felszínre hozni. Nem kímélték egymást ismét a lányok. A feszültség oldására Csillának is Nikonak szerepjátékot találtak ki. Egymást kellett parodizálniuk, kellemes és vidám perceket hozva ezzel a rezidencia életébe.
A két lány a stúdióban mindent bevetve küzdött a játékban maradásért és így Norbiért. Norbi az ÖsszeCsapásra érkezve elmondta, hogy Nikot várja vissza, így Csilla arra kérte a nézőket szavazzanak ellenfelére. A lányok a rezidencián megdöbbenve figyelték az eseményeket és nagyobb számban várták vissza Csillát. A fiúk is osztották a lányok véleményét és ők is a mindig mosolygó lányt várták vissza.
A nézők döntöttek és a negyedik ÖsszeCsapásról Nikot juttatták vissza a rezidenciára.

Janicsák Veca betegsége lelki eredetű!

Az X-Faktor felfedezettje elárulta rajongóinak, hogy petefészekciszta miatt meg kell őt operálni. Ez a betegség lelki eredetű, és több magyar sztár is vallott arról, hogy mi okozta náluk ugyanezt a problémát. Így már csak az a kérdés, hogy Veca esetében mire utal... Két hónappal ezelőtt tudta meg Janicsák Veca, hogy petefészekcisztája van, de november hatodikai nagyszabású koncertje utánra halasztotta a műtétet, mert addig minden idegszálával erre a fontos eseményre akar koncentrálni. De talán pont ez a nagyfokú terheltség és a stressz okozta a betegségét! Egy természetgyógyász szerint ugyanis a ciszta olyan, mint egy figyelmeztető jel, ami arra utal, hogy az életünkben valamin változtatni kell. Lola, Tóth Gabi és Bódi Sylvi már tudják, hogy náluk mi volt a kiváltó ok:
Néhány évvel ezelőtt ugyanezen esett át Lola is, és belátta, hogy a lelki bajok vezettek a betegséghez, hiszen hirtelen vált ismertté. "Még nem volt nagy rutinom, így mindig gyomorgörccsel léptem színpadra." - nyilatkozta.
Tóth Gabit öt évvel ezelőtt mentővel szállították kórházba a cisztája miatt, és már akkor is sejtette, hogy a lelki terhek okozták a súlyos bajt. "Elhagytak a barátaim, amikor a Megasztár után ismertté váltam. Azt gondolták, megváltoztam, ezért nem álltak szóba velem. Mások félreismertek, és másképp állítottak be, mint amilyen valójában vagyok."
Bódi Sylvit tizenkilenc éves korában érte a trauma, amikor kitalálta, hogy kisbabát szeretne vállalni. "Sikerült beleélnem magam, de tudtam, hogy ennyi idősen fiatal vagyok a gyerekhez. A gyötrődésem vezetett odáig, hogy a petefészkemnél is nagyobb méretű cisztát találtak bennem"

Veszélyben van Bagosi Alexa szereplése az X-Faktorban

Egy szerencsétlen lépés miatt bizonytalan az X-Faktor 2011 egyik döntősének, Bagosi Alexának a szerepése a szombat esti első élő show-ban.

A pénteki közös próbán Bagosi Alexa, a 24 év alatti lányok kategóriájának indulója rosszul lépett tánc közben és kifordult a bokája. Nagy Feró mentoráltja nem tudott lábra állni, azonnal elvitték az ügyeletre orvosi kivizsgálásra, ahová mentora is elkísérte.
Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos az állapota, éjszaka rögzítőkötésben aludt. Az orvosok szerint hat hetet is igénybe vehet a teljes regeneráció, a következő időszakot biztosan ebben a bokarögzítőben kell eltöltenie.
Szombat reggel erős fájdalmai voltak, bizonytalan, vállalni tudja-e az esti szereplést az első élő show-ban. Alexa mindenképp szeretne színpadra lépni, hiszen nagyon fontos számára az X-Faktor. A végső szót azonban nem ő, hanem az orvos mondja ki késő délután.

Attila lett a közellenség a villában - ValóVilág

Közellenség lett a villában VV Attila (34). A fiú valószínűleg nem véletlenül kapta az összeférhetetlen jelzőt, azt azonban a játékosok sem gondolták, hogy alig három hét alatt képes lesz magára haragítani csaknem mindenkit. Kinga (22) – akit bevallása szerint nagyon szeret – szinte már naponta kap sírógörcsöt amiatt, ahogy lakótársa bánik vele. Ha nem egy zárt közösségben lennének, már régen kiosztotta volna. Kinga a való életben nem keresi az ilyen emberek társaságát. Az elején barátkozott vele, nem tudhatta, hogy Attila ilyen szinten játszik majd az érzelmeivel.  Úgy tűnik, erre már nem is kell sokat várni, hiszen a kezdeti ötös fogat – Seherezádé (21), Gergő (31), Attila, Fecó (28) és Veronika (20) – az utóbbi napokban teljesen felbomlott. Cristofel és Gergő már többször neki is támadt Attilának, Csaba pedig rendszeresen konfrontálódik vele. Fecó képes egyedül tolerálni valamelyest, de csak napok kérdése, mikor pattan el a húr, és fordul mindenki Attila ellen. Az összeférhetetlen villalakó azonban – úgy tűnik – tudatosan keresi is azokat a helyzeteket, amikor beleköthet valakibe. – Ő ilyen ember. Az a típus, akivel szinte lehetetlen együtt élni, nem jár szórakozni, nem lép ki a lakásból, csak azzal a pár emberrel tartja a kapcsolatot, akik ismerik és elfogadják. Ha úgy érzi, egy nő nem veszi komolyan, beleköt. Ugyanezt teszi azokkal a férfiakkal is, akik nem rokonszenvesek neki. Ugyanakkor nagyon lelkis is, ha eljön az idő, amikor mindenki ellene fordul, akkor abba bele fog roppanni. Talán akkor lesz egy kis esély arra, hogy változtasson.

Mintha kicserélték volna őket! X Faktor

A jó külső a siker egyik kulcsa! - vallják a show business világában, éppen ezért az X-Faktor versenyzőit is elkezdték átalakítani, hogy igazi sztárok legyenek! Ám a változás nem olyan egyszerű.
Muri Enikő: "Elsírtam magam a fodrásznál".
Enikőnek a fodrász okozott kellemetlen perceket. "Évek óta növesztem a hajam, ő viszont ragaszkodott ahhoz, hogy frufrum legyen. Meggyőzött, ezért belementem, hogy levágja elöl a hajam, viszont, amikor megláttam a tükörben magam, sírtam a látványtól" - meséli Enikő.
Bagosi Alexa: "Kihozták belőlem a nőt!"A 21 éves családanya eddig csak a gyerekeinek élt. "Nem nagyon volt időm eddig fodrászhoz járni, és ha valamit vettem magamnak, mindig a szolidabb ruhákat kerestem az üzletekben. Először szokatlan volt ez az új stílus, de pillanatok alatt megszerettem. Úgy érzem, más ember lettem. Kihozták belőlem a nőt" - lelkendezett Alexa.
Kumich Tamás, Apollo23: "Most voltunk először kozmetikusnál!"
A három 23 éves fiút kozmetikushoz is elküldték. "Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer kozmetikus fogja masszírozni az arcomat" - meséli Kumich Tamás, akinek nagyon bejött ez a fajta kényeztetés. "Úgy ellazít, mint ha relaxálna az ember. Nem is értem, hogy eddig miért maradt ki az életemből!"

Új családra lelt Király L. Norbi! - X Faktor

Ahogy ő maga mondja, már nem a rideg és üres lakás várja haza, hanem új kedvese, akinek néhány hét után máris kulcsot adott. Teljesen levett a lábamról, amikor egyik este húslevessel várt, máskor pedig töltött káposzta gőzölgött az asztalon." - árulta el a Story magazinnak, sőt még azt is kijelentette: "Ő az első lány az életemben, akiért kompromisszumokra is hajlandó vagyok!" Norbi mindig is a zárkózott sztárok közé tartozott, csak nagy ritkán beszélt a magánéletéről, és az édesanya-témát végképp tabunak nyilvánította. Csupán annyit lehetett tudni, hogy tizennégy éves korában elköltözött a szüleitől, s hogy a nagymamája nevelte, aki sajnos két évvel ezelőtt meghalt. Azután sokáig egyedül élt, míg első barátnőjének édesanyja magához nem vette, nevelőanyaként gondoskodva róla. Talán ezért is volt annyira fontos a számára, hogy végre tartozzon valakihez! Új barátnőjével együtt új családot is kapott: Norbi egy hét után máris bemutatkozhatott a lány szüleinek. "Mi tagadás, jólesett, hogy minden fenntartás nélkül fogadtak. Szinte már családtagnak érzem magam náluk!"

Diszkóban verekedett Liptai Claudia - betörték az orrát!

Bár Liptai Claudia még mindig nem látogatta meg édesapját nyár végi, legutóbbi ottléte óta, az idős férfi követi a lányával kapcsolatos történéseket. Arról is tud, hogy a színésznő szerelme súlyos sérüléseket szenvedett, miután Claudia védelmére kelve megverték az utcán. Az édesapa most elmesélt egy történetet, amikor maga Claudia került kórházba tettlegesség miatt. Úgy 17 éves lehetett Dia, amikor egy diszkóban összeverekedett egy krapekkal. A férfi beszólt valamit Dia barátnőjének, a lányom pedig mérgében megütötte a pasast, mire az illető visszaütött. Az eredmény az lett, hogy betört Claudia orra. A kórházból hívtak fel minket, hogy menjünk azonnal. A feleségem nagyon meg volt ijedve, de aztán az orvos megnyugtatott bennünket, hogy nincs akkora baj - idézte fel az Új Ásznak Liptai István, akinek magányát mostanában ismét csak a kutyája és néhány ismerős enyhíti, hasonlóan ahhoz az időszakhoz, amikor Claudiával még nem sikerült rendeznie viszonyát.

X Faktor - Duettre készül a két Tóth Gabi

Végre megkerült Tóth Gabi. Az X-Faktorban feltűnt tehetséget égre-földre kereste lapunk. Az eltűnésre egyszerű magyarázatot adott az énekesnő. – Egy buliban felejtettem a telefonom. Mire ezt észrevettem, addigra már eltűnt. Nem vagyok internetfüggő sem, így az e-mailjeimet sem nézem rendszeresen – magyarázta Gabi, akinek így lehetősége adódott arra, hogy kérdéseinkre válaszoljon. A Bors arra volt kíváncsi, milyen előnye, avagy hátránya származott eddig abból, hogy választott pályáján már sikert sikerre halmoz egy másik Tóth Gabi.
– Arra számítottam, hogy a nevem miatt már az első fordulóban kiesem. Egyébként ragaszkodom a nevemhez, de ha úgy hozná az élet, hogy ezen múlna a karrierem, lehet, hogy felvennék egy másikat – árulta el a felfedezett, aki nemcsak a színpadon vadóc, a magánéletben is ilyen őrült.
– Az adrenalin hozza ezt ki belőlem. A hülyeségre születni kell, én pedig ezt a génjeimben hordozom. Szívesen énekelne duettet a már befutott énekesnő az X-Faktor versenyzőjével.
Az énekesnőt nem zavarja a névazonosság.
– Végre egy vad csaj, akinek a hangi adottságai is megvannak ahhoz, hogy énekesnő legyen. Engem nem zavar, hogy ugyanaz a nevünk, ha tényleg befut, majd megbeszéljük, hogy írja ipszilonnal a nevét, így könnyebben megkülönböztetnek minket.

Rekordra készül Tóth Gabi

Csúcskísérletre készül Tóth Gabi. Az énekesnő a fejébe vette, hogy november végén az ausztriai Obertauern tetején, 2300 méter magasságban fog koncertet adni. Az egykori megasztár azért választotta ezt a helyszínt, mert már évek óta jár oda síelni.
– 2008-ban éppen ott tanultam meg síelni. Emlékszem, egyből a piros pályán kezdtem, szakadó hóesésben, ködben, úgyhogy bedobtak a mélyvízbe – nevetett az énekesnő. – Egy kicsit azért félek, mert azóta egyszer már balesetet is szenvedtem. Nem csatolt le a lécem, és letört egy csont a bokámból. Most viszont remélem, hogy nem lesz ilyen problémám – mondta egy budapesti síiskolában a kisebbik Tóth lány.

VV Veronika szexszel fejezi ki érzelmeit - Való világ

Veronikánál naponta eltörik a mécses Cristofel miatt. Alekosz exmenyasszonya nem véletlenül viseli nehezen az érzelmi viharokat: eddig az összes barátja kihasználta és megcsalta. Még a görög is. Se veled, se nélküled kapcsolatban él a villában Veronika és Cristofel. A tizennyolc éves kubai gyakran megríkatja a szilikonlányt, utoljára azzal, hogy kifecsegte szextitkaikat.
– Féltem Veronikát, mert egyre többet látom sírni, és nincs bent senki, akivel komolyabban kibeszélhetné a fájdalmait, neki pedig támaszra van szüksége – kezdte Alekosz exének barátnője. Veronikának nagy szeretethiánya van, és emiatt sajnos beleugrik ilyen kalandokba. Neki ugyanis a szex egyfajta kifejezőeszköz: így mutatja ki, ha szeret valakit. Másnap megbánja, mert maga előtt is szégyelli, hogy ilyen hamar beadja a derekát. Vonzódik Cristofelhez, de fél tőle, mert a fiú azzal kábítja, hogy túl szép, ezért nem tud benne megbízni – mondta el Berényi Anita, aki elárulta: idén többször összetörték Veronika szívét.
– Sokszor megégette magát, mindig átverik, megcsalják. Alekosz is megalázta.

Négyesben szexeltek Másáék és Szilóék az Összeesküvőkben

Négyes szexpartiba bonyolódtak a szereplők az ÖsszeEsküvők Rezidenciáján. Renike és Szilo, valamint Mása és Marci egyszerre, egymás melletti ágyakon áldozott az élvezetek oltárán. Renike Szilóval, Mása pedig Marcival feküdt le az ÖsszeEsküvők Rezidenciáján. Ez idáig nem is lenne nagy meglepetés, hiszen fiatal, csinos nőkről és helyes pasikról van szó, az azonban már több mint pikáns, hogy a két pár úgy adta át magát az élvezeteknek, hogy a másik duó épp mellettük hentergett. Miután Renike és Mása átköltözött a fiúk házába, elszabadultak az ösztönök. A lányok a többhetes szexmegvonás után nem tudták türtőztetni magukat, ugyanúgy, ahogy a fiúk sem. A valóságshow vagány csaja, Renike már a fürdőben hagyta, hogy a nagydumás srác megérintse teste legintimebb porcikáit, majd hosszú percekig csókolóztak és simogatták egymást a kádban. A nedves élvezkedés után az ágyba indultak, hogy ott folytassák, amit elkezdtek, ezzel átadták helyüket a kádban a laza Mariánnak és az elszánt Másának. Kis idő múlva már Marciék is fekvő pozícióba helyezték magukat, és így az egymás szomszédságában lévő ágyakban a két, vágyainak parancsolni nem tudó pár egyszerre szerelmeskedett. A kamerák előtt látszott, hogy míg Marián és Mása csupán szöszmötölt egymáson, addig Renikéék nem fogták vissza magukat, és beteljesítették az aktust.
Renike édesanyja, Krisztina azonban úgy látja, valójában nem is történt semmi, bár a felvételek tanúsága szerint ezzel csupán sajátmagát ámítja. Lapunk kérdésére is csak elzárkózó választ adott, talán éppen azért, mert tudat alatt ki akarta zárni a gondolatot is, hogy lánya egy másik párral együtt szexelt.
– Biztos, hogy nem történt semmi! Egyszerűen azért, mert nem akarják kamerák előtt csinálni, mint ahogy nem is fogják. Nekem amúgy nagyon szimpatikus Szilo, mint minden férfi, aki a lányomnak az. Sokan szeretik Renikét, inkább ő az, aki ellenáll az ostromlóknak – mondta lapunknak Krisztina.

Zsanika férjet akart - Összeesküvők


Habár sokan azzal vádolták, hogy túl fiatal, Zsanika, a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának kiesője azt mondja: ő tényleg férjet akart! A 18 éves lány egyszer már részt vett egy összecsapáson, akkor még győztesen került ki a párbajból. Pénteken este azonban őt küldték haza szavazataikkal a nézők.
– Mása, az ellenfelem az utolsó pillanatban fordított – mondta Zsanika. – Megcsókolta Marcit, így a láthatták, hogy ebből a dologból kialakulhat valami. Én viszont őszinte voltam és elmondtam, hogy Csokival nem működne köztünk egy kapcsolat. Biztos, hogy ez is oka volt a kiesésemnek.
Zsanikát egyáltalán nem rázta meg a bukás. Amíg teltek az utolsó percek, és a nézők az utolsó szavazatokat küldték, a két lány megszorította egymás kezét és énekelni kezdtek.
- Carameltől énekeltünk egy dalt, így próbáltuk oldani a feszültséget. - emlékezett vissza a fiatal lány.
Aztán amikor megmutatták a fantomképeket és kiderült, hogy a nézők elsöprő többsége Mását választotta, Zsanika ellenfele nyakába ugrott és azt kiabálta, hogy „mehetek haza!". De mi vár rá otthon?  - Egyelőre nem tudom. Szeretném folytatni a gimnáziumot, de még meg kell beszélnem az igazgatóval, hogy nappali, vagy esti tagozaton - latolgatta a lány, aki azt is elárulta, hogy komolyan gondolta a férjkeresést. - Egyszer már volt egy két éves kapcsolatom, nem áll tőlem távol az, hogy lekössem magam - lepett meg bennünket Zsanika. - Amikor bementem a rezidenciába, komolyan gondoltam azt, hogy férjet keresek. Nem vagyok az a hétköznapi, bulizós lány, ha minden összejönne, simán belevágnék egy házasságba. Igaz, a műsorban kifejezetten az volt a cél, hogy a lányok férjet találjanak három hónap alatt. Idekint azért ennél több időre lenne szükségem.

Celeb hírek - Nem féltékeny Bódi Sylvi pasija?

Harminc félmeztelen férfit vett szemügyre a modell, hogy kiválassza közülük azokat a szerencséseket, akikkel majd pikáns képeket készítenek a naptárjához. De mit szól ehhez Sylvi párja? Ugyan próbálja titkolni a magánéletét, és ha arra terelődik a szó, hogy van-e éppen párja, akkor kitérő válaszokat ad. Ugyanez történt a minap is egy rendezvényen, amikor sikerült lencsevégre kapni egy fiatalember társaságában. Amikor rákérdeztünk, hogy a jóképű fiú valóban a kedvese, csupán rejtélyesen mosolygott. Ám a naptárfotózáson az egyik jelentkező olyan nyilatkozatot tett, amiből egyértelműen kiderül, hogy a modellnek valóban foglalt a szíve. "Sylvi egyszerre gyönyörű és kedves, pont az esetem. Ha egyikünknek sem lenne kapcsolata, szívesen randiznék vele!" Már csak az a kérdés, hogy Sylvi kedvese nem féltékeny, amikor ennyi férfi szeretné kivetni a hálóját a lányra?

Sztárhírek - Rosszul énekelték Tóth Gabi nagy slágerét az X-Faktorban

Míg az X-Faktorban Malek Miklóst segíti tanácsaival Tóth Gabi, aki énekesnőként maga is szívesen fogad el tanácsokat, nővére és szerelme is „mentorálja” őt. Új helyzetbe került Tóth Gabi, aki az X-Faktor 2011-ben Malek Miklós mentortársaként tűnt fel. Gabi még hasonlót sem csinált soha – meg is hökkent, amikor megkérték, üljön be Malek Miklós mellé, és segítsen eldönteni, ki énekeljen majd az élő show-ban.
– Először fel sem fogtam, hogy pont engem hívtak meg az X-Faktorba. Nagy felelősség volt a vállamon, mert Miklós adott a véleményemre. Volt ugyan, amikor nem volt köztünk egyetértés, de jól összehangolódtunk – nevetett Gabi, aki kicsit irigyelte a versenyzőket. – Szívesen indulnék én is, amikor nézem a műsort, mindig eszembe jut, hogy de jó lenne ott énekelni. Ha hiszik, ha nem, imádok stresszelni! Gabi számára különös lehetett látni, hogy jó néhányan éppen az ő, Elég volt című slágerével álltak az ítészek elé, de szinte mindenki elbukott vele.
– Ez egy nagyon nehéz dal, iszonyat magas hangon kell iszonyat gyors szöveget énekelni. Ha megkérdeznek, azt tanácsoltam volna nekik, hogy a szövegre koncentráljanak, akkor nem bőgnek le vele – mondja a „segédmentor”, aki bevallotta, néha még neki is elkél a jó tanács. – A nővérem az én mentorom, meg a párom és a zenész Szabó Zé – mosolygott, majd azt is elárulta, a menedzserének köszönheti, hogy az RTL klubnál kötött ki.
– Ő nagyon profi. Vigyáz arra, hogy csak olyan dologba vágjunk bele, amiről lehet tudni, hogy nagy siker, gigaprodukció lesz, és hát az X-Faktor az! Úgy vélem, én most már RTL Klub-kompatibilis vagyok! – mondta elégedetten a platinaszőke sztár.

Szárhírek - Ha nézettségben nem is, nézői panaszok számában döntetlenre áll a TV2 és az RTL Klub

Való Világ 5, ÖsszeEsküvők : nyolc nézői panaszt vizsgál a médiahatóság. Ha nézettségben nem is, nézői panaszok számában döntetlenre áll a TV2 és az RTL Klub valóságshow-ja: az ÖsszeEsküvők-et és a Való Világ-ot is négy-négy tévéző jelentette fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. A Való Világ 5 és az ÖsszeEsküvők című műsorszám miatt négy-négy panasz érkezett 2011 szeptemberében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz - tudta meg az [origo]. Minden esetben azt kifogásolták a nézők, hogy a kiskorúakra káros befolyással lehet a műsor a szexuális tartalmú jelenetek, a trágár beszéd, az alkoholfogyasztás és a dohányzás bemutatása miatt. A Viasat3 által sugárzott Aranypart című műsorszám miatt egy nézői beadvány érkezett az NMHH-hoz, a panaszos szerint a produkció "negatív bulizós példát mutat a fiataloknak". A Való Világ 4. szériája miatt a hatóság 292 millió forint bírságot szabott ki az RTL Klubra, a csatorna azonban a bíróságon megtámadta a döntést. Az ötödik évadot a csatorna már az este kilences sávba tette, 16-os korhatárral, így nem kell elnémítani minden káromkodást, nem kell eltakarni kivillanó női melleket. A TV2 valóságshow-ja az esti, hétórás sávban megy, 12-es karikával.

Manipulálják a villalakókat

Két kövérkés, szemüveges manipulátor próbálja meg uralma alá vonni a Való Világ 5 lakóit. A Valóságshow veterán Péter és az Összeférhetetlen Attila is zseniális taktikusnak tartja magát és mindketten rajongói tábort verbuváltak maguknak. Péter a villa – szerinte – legbutuskább egyedeiből alakított csipet csapatot.

– Bandi és Christofel együttes szókincse nem lehet több 300-nál. Ha Dya is csatlakozna hozzánk, akkor lehet, hogy ez az érték felmenne 350-re – kuncogta a riportszobában Péter. Számítása bejött: a két fiatal srác félistenként tekint a saját pecsenyéjét sütögető taktikusra. A másik manipulátor, Attila egy népesebb bandát hozott össze, az ő klikkjéhez tartozik Gergő, Kinga és Fecó. A hosszú ideig álneveken élő, állítólag fifikás fiú Melindát is szeretné az oldalára állítani. Azon is agyal: mi lenne, ha bevenné a csapatába Pétert is, és Gergő jelentéktelenné válna?