Az egykori villalakó úgy gondolja, amit elvesznek Alekosztól, azt neki kell odaadni. A ValóVilág 4 szépfiúja úgy véli, mivel Alekosz méltatlanná vált a főnyereményre, el kell venni tőle a milliókat, a lakást és az autót. Azt is tudja, hogy kire kellene átruházni: a második helyezettre, vagyis rá. Jerzy úgy gondolja, nagy butaságot követett el Alekosz azzal, hogy a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorához igazolt át. – Ez olyan, mintha a játék közben kiment volna a villából, ezért meg kell fosztani mindattól, amit kapott. Ha nem tudja megbecsülni a lakást, amiért más emberek, családok hosszú évekre adósságba keverednek, egyszerűen nem érdemli meg – háborgott Jerzy.
Ha egy olimpiai versenyen az első helyezettet ki kell zárni, mint Alekoszt, akkor automatikusan a második helyezett kapja meg a helyezést és a nyereményt. Megkérdeztem a csatornát, mi a helyzet ez ügyben, de azt mondták, még nem tudnak konkrétumot mondani. Fogalmam sincs, hogyan fog dönteni az RTL Klub, de várom a fejleményeket.
A legnagyobb szükségem a lakásra lenne, mert az biztonságot adna. Boldog lennék, és megbecsülném. De a tizenkétmillió is nagy pénz, abból is lehetne egy lakást venni és berendezni – mondta Jerzy, akinek terve mélyen felháborítja Alekoszt.
Nem tudom, miért talált ki ilyen marhaságot Jerzy. Amikor meghallottam az ötletét, a pofám leszakadt. Szerinte ez ugyanaz a helyzet, mint a szépségkirálynőknél: ha az első helyezettel valami történik, akkor a második lesz a királynő. Nem értem, hogy gondolja ezt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ilyet még nem is hallottam!
Úgy tudom, már kopogtatott is az RTL ajtaján emiatt, sőt igényt tart az autóra és a lakásra is. Az sem tetszett, hogy telefonon ezzel húzzák a szerencsétlen Évát, aki egyébként depressziós. Ő zokogva hívott fel, hogy igaz-e a hír – panaszkodott Alekosz.
Sztárhírek - VV Vera: Pornósztár akartam lenni
A szakma csúcsára akart jutni VV Vera (28), amikor úgy döntött, felhagy addigi munkájával, és a pornó világában keres érvényesülési lehetőséget. A villa legutóbbi kiesője nagyon eltökélt volt, úgy gondolta, a felnőttfilmek segítségével végre elérheti hőn áhított vágyait, ráadásul úgy, hogy a szexiparban is elismerik.
– Halálosan komolyan gondoltam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Korban megfelelő voltam, az adottságaimmal sem volt baj, elhittem, hogy sikerülhet. Jó egy évvel ezelőtt jutott oda az életem, hogy nem láttam másban kiutat. Nem volt normális párkapcsolatom, a munkámban már nem találtam örömöt, ezért gondoltam, talán a pornózás megoldás lehet anyagilag és szakmailag is. A lelkemmel azonban nem tudtam elszámolni – árulta el VV Vera, aki sejtette, hogy villaléte alatt fény derül titkára, pedig szerette volna, ha castingfilmje soha nem kerül nyilvánosságra. Nem igy lett. VV Vera videója újra fellendítette a pornó-DVD-k eladását, sőt még a márciusi pornó-Oscaron is esélyes a szobrocskára, igaz, Az év legbotrányosabb filmje kategóriában. Úgy tűnik azonban, ez az exvillalakót már nem zavarja különösebben, megnyugtatja, hogy legalább minőségi munka kötődik a nevéhez. Tudom, hogy a jövőben én leszek a pornós Vera, de nem érdekel. Én ezt nem tartom degradálónak. Nekem a pornósokról az jut eszembe, hogy jómódú, igényes színészek, amit én a lelkiismeretem miatt képtelen voltam elérni. Már a casting utáni délutánon rettentően megbántam, amit tettem, de akkor már nem lehetett letiltani, hiszen a film forgalmazója kiajánlotta külföldre az anyagot. Egy hét múlva hívott, hogy óriási siker, ha én is akarom, akkor azonnal egy hónapos szerződést írhatok alá – mondta a Blikknek Vera, akinek állítása szerint ilyen ajánlatot kevesen kapnak. Egy hónap alatt akár egymillió forintot üthette volna a markom. Persze egy ilyen összeghez már teljesíteni is kell, vagyis nemcsak egy szájjal való kényeztetés szerepelt volna a filmben, de én ennél többre már a casting során sem vállalkoztam. Úgyhogy, megköszönve a lehetőséget, visszautasítottam az ajánlatot.

Sztárhírek - Izgalmas szereplők lesznek az új valóságshow-ban az Éden Hotel 2-ben
A villalakók és Összeesküvők után nemsokára itt van a magyar valóságshow-piac legegzotikusabb gyöngyszeme, az Éden Hotel 2. A Mexikóban forgatott sorozat munkálatai már véget értek, az eredményre viszont még kicsit várnunk kell, ám annyi már most is tudható: az új játékosok legalább annyira izgalmasak, mint a korábbiak. Turmixfüggő, háziasszony, belőtt fejű szórakozó, evező ácsmester és iratmaca – mindenfajta típussal találkozhatunk majd a március elején képernyőkre kerülő Éden Hotel 2-ben, akik a valóságshow-függőknek fogják jelenteni a megváltást a Való Világ kapuzárása után. És ha véletlenül azt gondoltuk volna, a sorozat visszavesz tavalyi stílusából, nagyot tévedtünk: már a játékosok bemutatkozó videóiból is sejteni lehet, hogy a sorozat második évadja is lesz annyira durva, mint az első volt.
Itt van például egy igazi „izomtibi”-nek kinéző Krisztián, aki napi 4 órát is el tud tölteni a testépítéssel; Noémi, a határon túli háziasszony, aki körülbelül az egyetlen a sok közül, akiről nem értjük, mi keresnivalója van egy ilyen műsorban; Máté, aki ránézésre kissé belőttnek néz ki, de persze, erről nem tehet senki; és Kíra, a kétnemű lélekkel bíró marketing-asszisztens, aki kívül nőnek, belül fiúsnak érzi magát. A kérdés most már csak az: melyik lehengerlő személyiség fogja elvinni a 25 milliós fődíjat?

Sztárhírek - A Sugarloaf egykori énekesnője a Megasztár 6 -ban
A tehetségkutató műsorokba jelentkezők számára a verseny egy új és szebb jövőt jelent, míg mások az újrakezdést vagy visszatérést remélik tőle. Így van ezzel Kövér Erika is a Sugarloaf egykori énekesnője, aki szeretne visszakerülni a zeneiparba a Megasztár 6 -nak köszönhetően.
Egyéni céljai megvalósításával hagyta el a népszerű bandát Kövér Erika, aki Dér Heni váltott a Sugarloaf énekesnői pozíciójában. Erika már kissé bánja akkori döntését, mert úgy érzi, hogy akkori kapcsolatába vetett hite tette tönkre a sikeres pályáját. Egy szakmabélivel ismerkedett meg, akivel mind a magánéletben, mind pedig a zenélésben közös jövőt terveztek, ám végül mind a két útjuk zátonyra futott, így eltűnt a közönség szeme elől.
Era a Megasztár 6-tól lehetőséget kapott az újrakezdésre és egy jó produkcióval talán elkezdheti újjáépíteni énekesi karrierjét. Nem is vágyik ennél jobban semmi másra, hiszen az elmúlt évek alatt számtalan nehézséggel kellett megküzdenie. Volt olyan szakasza is az életének, amikor annyira nehéz helyzetbe kerül, hogy a felnőtt filmek világát is kipróbálta a boldogulás reményében.
Most szeretné ha végleg száműzhetné az életéből a sanyarú fejezeteket és ismét azzal kereshetné kenyerét amihez a legjobban ért és ez nem más, mint az éneklés.
A múlt ellenére a Sugarloaf frontembere Tóth Szabi is örül annak, hogy Era ismét a színpadon áll és sok szerencsét kíván neki céljai eléréséhez.

Megesküdtek az Összeesküvők
Sírva vigadtak Csenge (23) és Peti (25) péntek délutáni esküvőjén az egybegyűltek. Az ÖsszeEsküvők győztes párja egy Budapest környéki lovasklubban esküdött örök hűséget egymásnak családjuk, barátaik és egykori vetélytársaik körében.
A menyegző a könnyek mellett nem szűkölködött sztárokban sem, hiszen a násznépben ott volt az örömapa, Kiki és együttese, az Első Emelet. Dévényi Tibi bácsi, DJ Dominique, Csilla, Mása, Dóri, Diaz, Éva és Kati mama a TV2 egykori műsorából. És persze a két műsorvezető, Peller Mariann és Tilla sem hiányozhatott, akik átadták a nyereményt: az álomesküvő mellett egy autót, egy lakást, havi egymillió forintot egy éven át, egy luxusutazást Thaiföldre és természetesen egy gyönyörű gyémántgyűrűt. A fiatalok még nem tudják, mire költik a nyereményüket, de mint azt elárulták, a családtagjaiknak biztosan segítenek a pénzből.
Az igazi meglepetés azonban Caramel volt, aki az ifjú pár kedvenc dalát, a Lélekdonort énekelte el a fiataloknak, akik könnyezve táncolták végig a számot. – Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha rátalálok egy ilyen emberre mint Peti. Boldog vagyok, hogy itt állhatok mellette, és pár év múlva a kis lurkókat fogjuk nevelgetni – mondta Csenge. Baranyi Péter és Patkó Csenge a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában három hónap alatt szeretett egymásba. Peti annak idején a kamerák kereszttüzében kérte meg Csenge kezét, aki boldogan igent mondott, február 10-én pedig egy igazán dögös, törtfehér, különleges szabású menyasszonyi ruhájában állt férje oldalán.
A fiatal pár az igen kimondása után sodrófát és húsklopfolót ragadott, hogy a négylovas, égetett cukorból készült hintót minél több darabra aprítsák, hiszen a hagyomány szerint éppen annyi évig lesznek boldogok együtt, ahány darabra törik az édességet.
És persze a nászéjszaka sem maradhat el, amire az ifjú pár már délután nagyon készült, igaz, nem voltak biztosan abban, hogy nem alszanak-e majd el a fáradtságtól. Mindenesetre alig várják már, hogy kettesben lehessenek. – A nászéjszakát itt töltjük, végre együtt, kettesben, és azt, hogy mivel, azt mindenkinek a fantáziájára bízom – mosolygott Peti.

Sztárhírek - Friderikusz Sándorral (53) erősít az RTL Klub
Friderikusz Sándorral (53) erősít az RTL Klub, az egyik legnépszerűbb televíziós műsorvezetőből ugyanis kvízmestert faragnak. A Vágó Istvánnal befutott Legyen ön is milliomos! új házigazdája szerda délután mutatkozott be a nagyközönség előtt a csatorna sajtótájékoztatóján, ahol mindenkinek szemet szúrt, hogy Friderikusz bizony jó pár, legalább 15 kilótól megszabadult az utóbbi időben . Engem nem műtöttek meg, egyszerűen a sportnak köszönhetem, hogy lefogytam. Három éve határoztam el, hogy ideje lesz komolyan venni a fogyókúrát. Eleinte tornáztam, majd három és fél hónapja elkezdtem futni is, hetente háromszor csak reggel 6 kilométert, háromszor pedig kiegészítve ezt este ugyanennyivel – osztotta meg lapunkkal büszkén a műsorvezető, aki természetesen nem hagyhatta ki azt sem, hogy néhány poént el ne süssön a több mint tízéves rossz viszonyukról az RTL Klubbal. Én a csatorna székházába tíz évig be se tehettem a lábam, éppen ezért először azt hittem, hogy Kolosi Péter tréfál, amikor felkért a feladatra. Én azonban nem igazán vagyok a játékok híve, így csakis azzal a feltétellel vállaltam el, ha csinálhatom másképp, mint anno Vágó István, akit természetesen nagyra tartok. De végül is az RTL-nek kifizettem már 104 millió forintot, úgyhogy úgy megyek be a stúdióba, hogy ez tulajdonképpen az enyém – viccelődött Friderikusz.
A tévés műsora mellett a csatorna bejelentette az új délutáni és esti sorozatait, Sebestyén Balázs új show-ját, az 1 perc és nyersz!-et, valamint lehullt a lepel a hamarosan startoló Csillag Születik zsűritagjairól is, akik nem mások lesznek, mint Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert kritikus.

Sztárhírek - Szunai Linda örül, hogy szakítottak
A 2011-es Miss World Hungary koronájának birtokosa A Szépségkirálynő győztese, nehéz és botrányos időszakot hagyott maga mögött azzal, hogy végleg szakított egykori szerelmével, aki hetet-havat összehordott róla kapcsolatuk zátonyra futása után. A fiatal szépség saját kezébe vette sorsa irányítását, és ezt a gyeplőt többé nem engedi el.
- Egy életre megtanultam, hogy hirtelen fellángolás után nem költözöm össze senkivel azonnal. Senkinek sem hagyom többé, hogy irányítson és elnyomjon, mert ez Lacival megtörtént. Gyakorlatilag ő volt az, aki miatt szinte semmi sem történt velem azóta, hogy a fejemre került a korona. Amióta szakítottunk, végre beindult körülöttem az élet - mesélte Szunai Linda, aki csak nevet azon a jeleneten, amibe a Frizbi felvételén keveredett exével.
- Valóban kellemetlen az a jelenet, amit vasárnap este mindenki láthat majd, de így utólag csak nevetek rajta. Az egészet úgy fogom fel, mint egy fuldokló utolsó kapálózását - tette hozzá a szépségkirálynő.

Sztárhírek - Évfordulót ünnepel a Megasztár szerelmespárja
Amikor a tavalyi Story gálán megjelent Tolvai Reni és Kállay-Saunders András, mindenki azt találgatta, hogy valóban együtt vannak-e. Azóta minden kételkedőnek sikerült bizonyítaniuk! A Megasztár után még csak félve ismerték el, hogy több van köztük barátságnál, és a Story gála volt az első olyan rendezvény, ahol valóban egy párként jelentek meg. Persze a kétkedők minden mozdulatukat lesték, hogy a bál alatt mikor csattan el közöttük csók, vagy mikor fogják meg egymás kezét. Mivel soha nem voltak hívei a nyilvános enyelgésnek, ezért az este folyamán szinte alig érintették meg a másikat. Így egyből elindultak a találgatások, hogy a kapcsolatuk csupán egy reklámfogás. Csakhogy azóta eltelt egy év, a szerelmesek boldogabbak, mint valaha és nemrég összeköltöztek. Sőt, Reni és András ezúttal azt is megünneplik, hogy immár a második gálájukat töltik együtt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)