Radics Gigitől (15) hangos a zenei szakma. A Megasztár legutóbbi szériájának győztesét ugyanis kiadója indítja a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi megmérettetésén, ahol számtalan híres énekessel kell megküzdenie a győzelemért, hogy ő legyen az, aki hazánkat képviselheti Svédországban. Az ellenfelek listája veretes: Gáspár Lacitól (33) Vastag Tomin (21) és Brasch Bencén (21) át Fehér Zoltánig (25) a neves előadók színe-java képviselteti magát az MTVA által kiírt versengésben. Azonban az az információ jutott el szerkesztőségünk birtokába, hogy több induló fontolgatja visszalépését.
Az ok prózai: állítólag úgy érzik, hogy Gigivel szemben esélytelenként szállnak harcba. És nem csupán az ifjú sztár kivételes kvalitásai miatt tartják ezt többen, hanem amiatt a szóbeszéd miatt is, ami terjed közöttük.
Sokan gondoljuk úgy, hogy felesleges elindulnunk az Eurovízión. Többen úton-útfélen hangoztatják, hogy úgyis ők fognak nyerni. Sőt azt beszélik, hogy mindez azért lesz így, mert az MTV maga kérte, hogy induljanak, olyan nagy szüksége van a televíziónak rájuk.
Azt is mondják, hogy máris az elődöntőben vannak, méghozzá abban, amelyikben akarnak – mondta egy neve elhallgatását kérő induló.
Valóságos lavina indult el, a legbelsőbb szakmai körök is forrongnak.
Nem csoda, senki sem akarja megégetni magát a rangos versenyen, ahol több millió néző követheti figyelemmel, ahogy újra színpadra lépnek. Ugyanakkor természetesen – mivel a zenei világ nagyon összetartó –, egyikőjük sem kívánta névvel vállalni véleményét, és inkább csendben tűri a sorsát. Ám a kialakult helyzet komolyságát jelzi, hogy információink szerint a produkció magyarországi jogával rendelkező MTVA belső levelezésében is komoly aggodalmaknak adtak hangot – méghozzá a legfelsőbb szinteken...
Gigi menedzsmentje azt mondja, védencük csak nemrég tudta meg, hogy indulni fog. – A menedzsment és a kiadó közösen nevezte be az Eurovíziós Dalfesztiválra Gigit, akit ezzel a meglepetéssel köszöntöttünk karácsony alkalmából – nyilatkozta lapunknak Sárdi Mariann menedzser. Az MTVA annyit közölt: ahogy tavaly, úgy az idén is nyílt lesz a versengés. – Minden neves és kevésbé ismert zenei előadó pályázatának nagyon örülünk, hiszen már most rekordszámú nevezés érkezett A Dalra, amely február másodikán indul az M1-en. De természetesen a verseny a nyílt, hiszen a zsűri és a közönség szavazatain együttesen múlik, hogy ki utazik el májusban Malmőbe.
Akik mostanában eszmélnek, azoknak jó hír, hogy december 31-én éjfélig az MTVA székházában akár személyesen is leadhatják pályaműveiket – árulta el a Blikknek Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs vezetője.
Sztárhírek 2012 - Oláh Gergő nyerte az X-faktort
A döntöben mindkét énekes csúcsformában énekelt, ám a nézők végül úgy döntöttek Oláh Gergő az, akiben valóban megvan az a bizonyos faktor. A salgótarjáni kétgyermekes édesapa szoros küzdelmet folytatott a tizenkilenc éves Antal Timivel, hiszen a műsor végén már csak két százalék volt a különbség a két döntős között.
Gergő soha sem tagadta, hogy élete legnagyobb álma a győzelem és a tehetségkutató vége felé ő is és a családja is úgy nyilatkoztak, mint akik biztosak a sikerben. Mégis amikor Ördög Nóra kimondta Gergő nevét, a korábban közmunkából élő fiú percekig térdre rogyva csak zokogott. Nem akarta elhinni, hogy álma beteljesült.
Gergő a győztes dalát is elcsukló hangon énekelte.
Könnyeivel küszködött Geszti Péter is.
Az After X-ben tovább folytatódott a sírás. - Tudtam, hogy meg fogja csinálni. A gyermekeiért, a családjáért - mondta sírva Gergő felesége. - Életemben kétszer éreztem ehhez hasonlót, amikor a lányom és a fiam megszületett - nyilatkozta meghatottan Gergő.
A legjobb hangú énekes mentora is hasonló hasonlattal élt. - A feleségem mondta, hogy a gyerekeid születése olyan, mintha a testeden kívül dobogna a szíved. Most is ezt érzem. Ráadásul nekem csak lányaim vannak, de lett egy fiam is - törölgette könnyeit Geszti.

Sztárhírek - Ha nem vigyázunk, az RTL Klubon jövőre is házasodik a gazda
A teljes lakosságnál az épp tévézők harmada követi a Házasodna a gazda című falusi-romantikus párkereső műsort, ami jócskán emeli a csatorna átlagát: ilyen számok mellett újabb évad jöhet jövőre. A listákat továbbra is az X-Faktor uralja, a The Voice most csak 11. lett az összes nézőnél - célcsoportban azért valamivel előbb végzett. A 18-49-es célcsoportban 19,5 százalékon volt múlt héten az RTL Klub, a TV2 13 alá csúszott, a középmezőnyben pedig a Film+, a Cool és a Viasat3 is nézettebb volt (ebben a sorrendben), mint az M1. A közmédia egyes csatornája továbbra is gyenge tehát az ötven alatti felnőtt nézőknél, most is 4 százalék alatt maradt. A reklámozóknak fontos célcsoportban az első tíz helyből kilencet vitt el az RTL Klub, a TV2 csak a The Voice-szal tudott felmutatni egy negyedik helyet. A fiatalabb nézőknél megint az X-Faktor nyert, a Barátok közt és a Dr. Csont is több nézőt vonzott, mint a péntek esti dalverseny.
Az év 49. hetében 20,13 százalékával az RTL Klub nyert, a TV2 szokás szerint második lett, 14,54 százalékkal, az M1 pedig 7,9-cel harmadiknak futott be. A teljes lakosságnál valamivel jobban áll a TV2, ugyanis itt már két helyet is elvitt a top 10-ből - a másik nyolc persze az RTL Klub műsorainak jutott. A már említett X-Faktor és Barátok közt mellett az élmezőnyben van a Híradó, a Fókusz és A kód, de szeretik a tévézők a Házasodna a gazda című realityt és a Cobra 11-et is, amely újfent a legnézettebb heti sorozat lett. A Családit titkok legnézettebb része hozott ugyan majdnem egymillió nézőt, de tette ezt a kiemelt, este fél nyolcas sávban - miközben A gyanú árnyékában, hasonló tartalommal, közel 1,2 millióra volt képes 17.20-tól.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)