Radics Gigitől (15) hangos a zenei szakma. A Megasztár legutóbbi szériájának győztesét ugyanis kiadója indítja a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi megmérettetésén, ahol számtalan híres énekessel kell megküzdenie a győzelemért, hogy ő legyen az, aki hazánkat képviselheti Svédországban. Az ellenfelek listája veretes: Gáspár Lacitól (33) Vastag Tomin (21) és Brasch Bencén (21) át Fehér Zoltánig (25) a neves előadók színe-java képviselteti magát az MTVA által kiírt versengésben. Azonban az az információ jutott el szerkesztőségünk birtokába, hogy több induló fontolgatja visszalépését.
Az ok prózai: állítólag úgy érzik, hogy Gigivel szemben esélytelenként szállnak harcba. És nem csupán az ifjú sztár kivételes kvalitásai miatt tartják ezt többen, hanem amiatt a szóbeszéd miatt is, ami terjed közöttük.
Sokan gondoljuk úgy, hogy felesleges elindulnunk az Eurovízión. Többen úton-útfélen hangoztatják, hogy úgyis ők fognak nyerni. Sőt azt beszélik, hogy mindez azért lesz így, mert az MTV maga kérte, hogy induljanak, olyan nagy szüksége van a televíziónak rájuk.
Azt is mondják, hogy máris az elődöntőben vannak, méghozzá abban, amelyikben akarnak – mondta egy neve elhallgatását kérő induló.
Valóságos lavina indult el, a legbelsőbb szakmai körök is forrongnak.
Nem csoda, senki sem akarja megégetni magát a rangos versenyen, ahol több millió néző követheti figyelemmel, ahogy újra színpadra lépnek. Ugyanakkor természetesen – mivel a zenei világ nagyon összetartó –, egyikőjük sem kívánta névvel vállalni véleményét, és inkább csendben tűri a sorsát. Ám a kialakult helyzet komolyságát jelzi, hogy információink szerint a produkció magyarországi jogával rendelkező MTVA belső levelezésében is komoly aggodalmaknak adtak hangot – méghozzá a legfelsőbb szinteken...
Gigi menedzsmentje azt mondja, védencük csak nemrég tudta meg, hogy indulni fog. – A menedzsment és a kiadó közösen nevezte be az Eurovíziós Dalfesztiválra Gigit, akit ezzel a meglepetéssel köszöntöttünk karácsony alkalmából – nyilatkozta lapunknak Sárdi Mariann menedzser. Az MTVA annyit közölt: ahogy tavaly, úgy az idén is nyílt lesz a versengés. – Minden neves és kevésbé ismert zenei előadó pályázatának nagyon örülünk, hiszen már most rekordszámú nevezés érkezett A Dalra, amely február másodikán indul az M1-en. De természetesen a verseny a nyílt, hiszen a zsűri és a közönség szavazatain együttesen múlik, hogy ki utazik el májusban Malmőbe.
Akik mostanában eszmélnek, azoknak jó hír, hogy december 31-én éjfélig az MTVA székházában akár személyesen is leadhatják pályaműveiket – árulta el a Blikknek Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs vezetője.