Sztárhírek - Testőrrel jár Nótár Mary
Az énekesnőt szabályosan ki kellett menekíteni egy falunapon a többezres rajongó tömeg elől. A legkevésbé sem számít sztárallűrnek, ha egy-egy híresség mellett egy
testőrt találunk. Ezekre a háttéremberekre Magyarországon csak
keveseknek van szükségük, de nekik nagyon. L.L. Junior testőrei
más hírességeket is védenek, akikről, persze, név nélkül, de meg van a
véleménye a kemény fiúknak. Juniort a forgatás alatt csak szórakozni
kísérik el a budapesti éjszakába, Nótár Maryt viszont dolgozni.
Maryt, elmondása szerint atrocitás még sohasem érte, viszont egy
bizonyos ponton túl a rajongást sem könnyű kezelni. "Olyan már
volt, hogy a szoknyámból vagy a hajamból letéptek egy darabot. Ez még
rendben is lenne, de egyszer majdnem elestem és bevertem a fejem a tömeg
miatt. Ekkor jött el a pillanat, hogy azt javasolták a producereim,
fogadjunk egy biztonsági embert", mondta az Aktívnak Nótár Mary, akivel
nem egyszer fordult már elő, hogy szabályosan ki kellett menekíteni egy
többezres tömegből.
Sztárhírek - Csobot Adél rövid frizurával is nőies
Először egyszerű, félhosszú barna hajjal, majd dögös vörös frizurával,
most pedig teljesen új, fiús fazonnal hódítja meg a nagyérdeműt Adél. A
lány bátran vágott bele a teljes fizimiskaváltásba.
Hetek óta fontolgatta a nagy lépést Csobot Adél, amiről még a fodrásza is próbálta lebeszélni. Végül eljött a nagy nap, és Adél teljesen új frizurát vágatott magának.
Régi vágyam volt, hogy rövidre vágassam a hajam. Anyukám és a legjobb barátnőm is, aki a fodrászom, kissé féltek az egésztől: utóbbi kérlelt, aludjak rá még egyet, de amikor elkészült a frizurám, neki is megtetszett, mesélte Adél.
Talán valamelyik világsztár frizurája adta számára az ihletet?
Az ember persze észreveszi ezeket a friss, merész frizurákat, mint például Rihanna vagy Beyoncé haja is, de nem akartam őket utánozni, a saját stílusomnak megfelelő fazonra vágytam. Ez most tényleg egészen rövid, ami azért érdekes, mert korábban mindig „hosszú hajas” lánynak gondoltam magam.
Én is azt hittem, hogy a női karakter megkívánja a hosszú hajat, de már úgy érzem, hogy rövid hajjal is tudok nőies lenni, fejtette ki álláspontját az énekesnő. Apró csavar a történetben: ismét láthatjuk A legvidámabb barakk című kabaréban, de nem vehetjük szemügyre új frizuráját.
Eddig is parókában játszottam, úgyhogy a rövid hajammal sem lesz nagyobb változás, ugyanúgy műhajat viselek majd, tette hozzá a cserfes szépség.
Hetek óta fontolgatta a nagy lépést Csobot Adél, amiről még a fodrásza is próbálta lebeszélni. Végül eljött a nagy nap, és Adél teljesen új frizurát vágatott magának.
Régi vágyam volt, hogy rövidre vágassam a hajam. Anyukám és a legjobb barátnőm is, aki a fodrászom, kissé féltek az egésztől: utóbbi kérlelt, aludjak rá még egyet, de amikor elkészült a frizurám, neki is megtetszett, mesélte Adél.
Talán valamelyik világsztár frizurája adta számára az ihletet?
Az ember persze észreveszi ezeket a friss, merész frizurákat, mint például Rihanna vagy Beyoncé haja is, de nem akartam őket utánozni, a saját stílusomnak megfelelő fazonra vágytam. Ez most tényleg egészen rövid, ami azért érdekes, mert korábban mindig „hosszú hajas” lánynak gondoltam magam.
Én is azt hittem, hogy a női karakter megkívánja a hosszú hajat, de már úgy érzem, hogy rövid hajjal is tudok nőies lenni, fejtette ki álláspontját az énekesnő. Apró csavar a történetben: ismét láthatjuk A legvidámabb barakk című kabaréban, de nem vehetjük szemügyre új frizuráját.
Eddig is parókában játszottam, úgyhogy a rövid hajammal sem lesz nagyobb változás, ugyanúgy műhajat viselek majd, tette hozzá a cserfes szépség.
Sztárhírek - Visszaadta a tolvaj Nótár Mary hangszereit
A Blikknek köszönhetően előkerültek Nótár Mary megfújt hangszerei!
Ő számított rá a legkevésbé, hogy sérülésmentesen visszakapja a
szintetizátorát, a mikrofonjait és az erősítőjét, amit tavaly
karácsonykor loptak el a háza előtt parkoló turnébuszból. Pedig így
lett! Mary abban a tudatban kezdett el év elején új hangszereket keresgélni az
interneten, hogy a régieknek örökre búcsút mondott. Nagy meglepetés
érte, amikor a minap egy férfi felcsengetett hozzá, és beleduruzsolt a
kaputelefonba: „Ellopott cuccaidat Tornyosnémeti irányában, Szikszó
előtt bal kéznél, a pihenőnél megtalálod! Bocs, nem tudtuk, hogy a
tiéd!" Álmodni se mertem volna, hogy előkerülnek a cuccaim!
Rég feladtam a reményt, és miután visszaadtam a zenész ismerősöknek a
két ünnep között kölcsönkért felszerelést, egyből azon gondolkodtam,
honnan, miként vegyek újakat. Annyira sajnáltam őket, főleg a
mikrofonomat. Pályafutásom alatt négy mikrofonomat is ellopták, de ezt
hat éve használom már, és nagyon a szívemhez nőtt, mert annyi kedves
emlék fűz hozzá,magyarázta Mary, akihez este negyed hat körül csengetett fel aznap az ismeretlen férfi. Miután átadta az üzenetet, hogy hol találom a cuccaimat, azonnal lerakta
a kaputelefont. Odarohantam az ablakhoz, de nem sikerült meglesnem,
hogy néz ki, mert már nem láttam senkit a ház előtt. Azonnal kocsiba
ültünk az unokatestvéreimmel, és elhajtottunk Tornyosnémeti irányába,
idézte fel kalandos emlékét az énekesnő, aki pillanatokon belül
riadóztatta a bátyját is, miután a „lelkiismeretes" tolvaj
felcsengetett.
A szikszói pihenő előtt áll egy fogadó, azt meg
bokrok szegélyezik. A bokorban találtuk meg minden hangszeremet, a
mikrofonokat, meg az erősítőt is. Semmi nem hiányzott a felszerelésből.
Az erősítő szét volt ugyan szedve, de nem esett baja, szóval újra össze
tudtuk állítani, mondta Nótár Mary, aki másnap visszavonta a rendőrségi
feljelentést.
A rendőrök is meglepődtek, mondták, ilyen még nem volt! – nevetett az énekesnő, aki jót derült a tolvaj bocsánatkérésén. Bocs, nem tudtuk, hogy a tiéd! Haláli! Olvashatták a Blikk cikkét a lopásról, abból értesültek, hogy kit károsítottak meg. Mindenesetre nagyon örülök. A kedvenc
mikrofonomat kivéve minden hangszer és kütyü zsír új volt, magyarázta
Mary.
Sztárhírek - Megnémult Varga Viktor kedvese
Cinthya Dictator egy hónapig kapott sugárkezelést rákbetegsége miatt, ami nem várt mellékhatásokat okozott.
Mint arról korábban már beszámoltunk, Varga Viktor kedvese, Cinthya Dictator nyirokmirigy-rákkal küzd. A fiatal lány egy hónapon keresztül kapott sugárkezelést, amitől nem csak a nyaka sebesedett ki és a haja hullott ki azon a területen, de a hangja is elment.
Cinthynek már öt napja nincs hangja, ami miatt nagyon szenved szegény. A
kezelések kezdetén mondta az orvosa, hogy számíthatunk ilyen
mellékhatásra, de mivel eddig semmi ilyesféle probléma nem volt, azt
gondoltuk, megússzuk nem kívánt következmény nélkül. Sajnos nem lett
igazunk", mondta a Blikknek Varga
Viktor, akit nagyon rosszul érint, hogy nem tud segíteni Cinthyán."Szegény, próbál suttogni, de látszik rajta, hogy fáj neki. Nem tudom,
meddig marad némán, remélem, hamar elmúlik. Látom rajta, hogy kínlódik
nagyon, és rossz érzés, hogy nem tudok segíteni rajta. Cinthya normál
esetben egyfolytában beszél, úgyhogy furcsa is számomra ez a helyzet.
Túlságosan nagy a csend."
Sztárhírek - Bereczki és Szinetár a világ legboldogabb elvált párja
Míg más elvált párok látni sem bírják egymást, ők leckét adnak a világnak a másik megbecsüléséről és szeretetéről. Kevés frissen elvált pár tölti a szilvesztert együtt, különösen akkor, ha egyikük már új társra is talált. Szinetár Dóránál és Bereczki Zoltánnál
azonban ez természetes. Bár mindez csak egy vidéki fellépés miatt
alakult így, náluk nem csodálkozunk ezen. Minden tettük, mozdulatuk azt
sugallja: nézzétek, emberek, gyűlölködés nélkül, egyetértésben is
létezhetünk egymás mellett. Hiába járnak már külön utakon, mégis
mindenhol együtt látni őket, hiszen továbbra is turnéznak közös
műsorukkal. A színpadon sokszor összebújva énekelnek, a Facebookon pedig
rendre dokumentálják közös turnépillanataikat.
Sztárhírek - Lesz-e második gyerek Bochkor Gáboréknál?
Többször felröppent már a hír, hogy a második gyermekét várja Várkonyi Andrea, és neki is fel-felteszik a kérdést: mikor jön a következő baba. Andi azonban Joshi Bharat műsorában egyértelművé tette: nem lesz Nórinak kistestvére.Kimondtuk mind a hárman: nem szeretnénk még egy babát" -fogalmazott Várkonyi Andrea a műsorban a minap. Gáborral sokat beszélgettünk erről, és komoly érvek szólnak amellett, ami miatt mind a ketten azt gondoljuk, hogy nem. Köztünk tíz év a korkülönbség, Gábor ötvenéves lesz. Nem szeretne nagypapaként menni az óvodába a kisebbik gyerekért, az érettségi ballagására meg pláne. Elfogadom ezt, teljesen megértem Gábort."
Sztárhírek - Eladó Zámbó Jimmy legendás zongorája
Újra életre kelhet Jimmy elfeledett zongorája! A
13 éve raktárban álló hangszerhez túl sok emlék kötődik, ám Jimmy
testvérei most úgy gondolják, nem szabad tovább ott hagyni porosodni. A
hangszer azonban csak olyasvalakié lehet, aki maga is méltó Jimmyhez! Édesanyja házának garázsában, fehér lepellel gondosan
letakarva áll a régi családi Bösendorfer. Hangtalanul és szomorúan.
Vajon hány és hány nagy sláger szólalt meg először a billentyűin? Mennyi
örömzenélésnek, mennyi boldog vagy éppen megható pillanatnak lehetett
tanúja? Korábban Jimmy édesanyja, Anna néni lakásában
állt, ott, ahol a Zámbó testvérek nevelkedtek, ám fia elvesztése után a
mama képtelen volt ránézni, így a raktárba került. Bár az értékes
hangszer jó ideje értő kéz után áhítozik, a család eddig nem akart
megválni tőle. Most azonban, 13 év után először úgy gondolják: nem
szabad tovább némán, elfeledve porosodnia.
A hangszert Jimmyke kapta anyuéktól, amikor még kisfiú volt. Azonnal
beleszeretett, és ha nem focizott, akkor naphosszat azon játszott.
Istenem, de sok ünnepünket aranyozta be ez az öreg zongora, és milyen
régen hallgat már. Talán ezért is beszélünk egyre gyakrabban arról, hogy
vissza kéne adnunk a szabadságát. Hogy egy testvérünkhöz hasonló,
tehetséges zenész vehesse újra birtokba, és ne legyen végleg az
enyészeté. Édesanyánknak még nem említettük meg ezt a tervünket, mert
nem szeretnénk fölzaklatni. Egyben biztos vagyok, ha végleg eldöntöttük,
hogy megválunk tőle, az árát beteg gyermekek megsegítésére fordítjuk
majd, mert a testvérünk is biztosan így akarta volna" -mondja az énekes
nővére, Marietta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)