Sztárhírek - A Csillag Születik második élő adásában Negyela Bernadettet és a Molnár Jocó - Vízi Imre párosnak kellett búcsúznia a versenytől.

A Csillag Születik 2012 második élő adásában Negyela Bernadettet és a Molnár Jocó - Vízi Imre párosnak kellett búcsúznia a versenytől. A tizenöt éves lány nagyon bízott a sikerben, ám Puzsér Róbert zsűritag szerint az iskolában van a helye. A tinilány annyira kiborult, hogy nyilatkozni és beszélni sem tudott a fájdalomtól.
Nem normális dolog egy gyereket kitenni a producerek kényének, és ennek a gátlástalan műfajnak. Félő, hogy tinisztár lesz belőle. Azért omlott össze a végén, mert elhitették vele különböző orgánumok, hogy ő sztár lesz, és ez az élete nagy esélye. Bernadett húsz év múlva sem lesz túl öreg ehhez a szakmához. Neki még vissza kell mennie az iskolába, élni az iskolás lányok remek életét, és tudomásul venni, hogy mindennek megvan az ideje. Élveznie kell az életet, ez torz világrend, amelyik a csillogást jutalmazza, a normális működést pedig lesajnálja - mondta el kritikáját az Új Ásznak Puzsér Róbert.

Sztárhírek - Radics Gigi világsztár lesz!

A filmesguru szerint a tizenöt éves csillogó tehetségű kislányt előbb utóbb felfedezik a tengerentúlon is és ehhez nem kell gazdag és befolyásos menedzser. Száz évben egyszer születik olyan különleges hanggal megáldott énekes, mint Gadics Gigi – ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaznak meg a hazai szakmabeliek, amikor énekelni hallják. Gigi öt éves kora óta dalol, édesapja szerint már akkor kiderült, hogy különleges adottsággal rendelkezik. Péntek este Whitney Houston “I will allways love you” című dalát adta elő olyan elementáris erővel, hogy attól a nézőtér szó szerint felrobbant. A Megasztár stúdiójában ülők a meghatottságtól párás tekintettel, percekig állva tapsoltak a lánynak, akin látszott, fel sem fogja, hogy miért ünnepli őt mindenki, hiszen nem csinált semmi különöset, csak elénekelt egy számot.
A kislány szülei is meghatottan hallgatták végig a szívbe markoló előadást. Az édesapa szerint ők nem lesznek gátjai a világkarriernek. – Ha Gigi külföldre megy, mi megyünk vele, nem hagyjuk magára – mondja Radics Tamás – Nem számít semmi, ha kell egy hónap alatt felszámoljuk a jelenlegi életünket. Összetartó család vagyunk, együtt sírunk együtt nevetünk. A legfontosabb számunkra, hogy a lányom kibontakoztathassa a tehetségét. Nem akarok elfogultnak tűnni, de szerintem is minden esélye megvan arra, hogy világhírű énekes legyen.
Gigi még nem tudja, hogy a torkából ösztönösen kibukó hang a világ legjobb énekesei közé emelheti, már ha elég elhivatott lesz a szakmája iránt. A nézőtér soraiban helyet foglalt Andy Vajna filmipari kormánybiztos is, akit arról kérdeztünk, hogy szerinte mennyi esélye van Giginek arra, hogy világkarriert fusson be.
Téves az az elképzelés, hogy egy pályakezdő tehetségnek mecénásra van szüksége, aki pénzeli és aki a kapcsolatai révén olyan társaságba viszi, ahonnan gyakorlatilag minden ajtó nyitva van – nyilatkozta lapunknak Vajna – Giginek sem erre van szüksége. Ő egy kivételesen tehetséges hölgy, fantasztikus a hangja és az is, ahogy bánik vele. Neki nem lesz másra szüksége, mint rengeteg kitartásra, elhivatottságra, szorgalomra és hitre.
Ha elhiszi, hogy belőle akár egy új Whitney Houston lehet – és erre minden adottsága megvan egyébként – akkor az is lesz, akár itthon énekel akár Amerikában. Nyilván azért kérdeznek engem, mert rám gondoltak mint mecénásra. – veti közbe Vajna – Egyrészt nekem nem ez a profilom, másrészt Giginek sincs szüksége sem rám, sem hasonló kaliberű menedzsmentre. Enélkül is világsztár lesz!
Ingyenes apróhirdetés feladása NEThirdetes.com

Sztárhírek - Nem használjá a csodajárgányaikat a tehetségkutatók felfedezettei

Hiába kapnak milliós értékű fődíjakat a különböző zenei műsorok felfedezettjei, a jelek szerint nem igazán tudnak élni velük, és elpazarolják...  Vastag Csaba például másfél évig hagyta porosodni azt a nyereményautót, amit az X-Faktoros győzelme miatt kapott. Mivel neki már volt egy saját kocsija, ezért az öccsének ajándékozta, de Tomi nem merte vezetni a hét és fél millió forintos járgányt, nehogy kárt tegyen benne. Ám azzal sem tettek túl jót neki, hogy ilyen hosszú ideig egy garázsban vesztegelt. Ahogy Tabáni István sem használja azt az autót, amit a Csillag születik után kapott. Akkor megfogadta, hogy mielőbb leteszi a jogosítványt, de időhiány miatt azóta sem tudta megvalósítani a tervét. Ugyanezzel a problémával küzd a Megasztár győztese Tolvai Reni is, hiszen ő sem tud vezetni. Így a lenyűgöző négykerekű továbbra is a szalonban rostokol, hátha egyszer érte jön a gazdája. Vagyis minden érv érthető, csakhogy azok a támogatók, akik felajánlották ezeket a drága autókat biztosan nem örülnek, hiszen olyan, mintha az újdonsült sztárok elherdálták volna a nyereményeket. 
Akár keres akár kinál, itt biztosan jó helyen jár !   NEThirdetes.com