Sztárhírek - Megvan a Megasztár 6 első kiesője

Lezajlott a hatodik Megasztár első döntője, Réti Nóra számára ért véget a verseny. 
A Megasztár 6 március 16-i, első élő adásban tizenkét versenyző csapott össze, az est végére Réti Nóra, Bihal Roland és a vírusos betegséggel küzdő Szűcs Ádám kapta a nézőktől a legkevesebb voksot. Puskás Peti extra produkciója alatt a közönség újra szavazhatott, és Bihal Rolandot juttatta tovább. A kieső személyéről végül az énekeseket e héten felkészítő Falusi Mariannak (a "dedikált zsűritagnak") kellett döntenie, aki könnyekkel küszködve mondta ki, hogy Réti Nórának kell távoznia.
A nézők szerint - a szavazatok állásának többszöri bejátszásakor - Szakos Andrea volt a legjobb, versenyben van még Kullai Tímea, Nagy Adri, Radics Gigi, Bihal Roland, Burgess Benji, Farkas-Jenser Balázs, Horváth István, Nagy Kristóf "Bozont", Szűcs Ádám és Talán Attila.

Sztárhírek - Ismét telt ház az Éden Hotel 2-ben

Alig ért véget a Való Világ ötödik kiadása, itt is van az újabb valóságshow: másodszor húztak ágyneműt az Éden Hotel 2 versenyzőinek. Itt azon is van a hangsúly, milyen szerep jut a lepedőnek... Május 24-ig izgulhatunk. Január végén Mexikóban telt meg Éden Hotel: március 5-től második alkalommal nézhetjük, hogy a paradicsomi körülmények között hogyan taktikáznak, illetve hogyan válnak a fúrás-faragás áldozataivá a szereplők, akiknek célja – a főnyeremény érdekében – kapcsolataik helyes alakítása. A versenyzők között rendezvényszervező, ács, autószerelő és bróker is van.

Sztárhírek - Éden Hotel 2: Egy pasinak sem kellett a szőke bombázó

Kíra bemutatkozó beszédétől nem jöttek lázba a fiúk, a főiskolás lány pár nélkül maradt rögtön az első napon.  Bár az Éden Hotelben bármi megtörténhet, azért annak a lehetősége, hogy már az első napon valaki pár nélkül maradhat, senkinek sem fordult meg a fejében.
Ma este már Mexikóból jelentkezik újra az Éden Hotel 2. A második széria talán még izgalmasabbra sikeredett, mint az első. Ezúttal is természetesen a kezdő tíz játékos már az első adásban bebizonyítja, hogy a taktikáé és az ármányé a hotelben a főszerep. A megismert öt lány közül az egyikük, Kíra már az első pillanatokban kínos helyzetbe kerül, hiszen a paraván mögött állva egyik fiút sem győzi meg, hogy őt válassza. Kíra, aki a bemutatkozójában annyit mond el magáról, 20 éves, főiskolára jár és emellett két helyen dolgozik - egy diszkóban és marketing cégnél - kiveri a biztosítékot a fiúknál azzal, hogy szeret a fiú haverjaival lógni és fiús dolgokat csinálni.

Sztárhírek - Alekosz millióira pályázik Jerzy

Az egykori villalakó úgy gondolja, amit elvesznek Alekosztól, azt neki kell odaadni. A ValóVilág 4 szépfiúja úgy véli, mivel Alekosz méltatlanná vált a főnyereményre, el kell venni tőle a milliókat, a lakást és az autót. Azt is tudja, hogy kire kellene átruházni: a második helyezettre, vagyis rá. Jerzy úgy gondolja, nagy butaságot követett el Alekosz azzal, hogy a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorához igazolt át. – Ez olyan, mintha a játék közben kiment volna a villából, ezért meg kell fosztani mindattól, amit kapott. Ha nem tudja megbecsülni a lakást, amiért más emberek, családok hosszú évekre adósságba keverednek, egyszerűen nem érdemli meg – háborgott Jerzy.
Ha egy olimpiai versenyen az első helyezettet ki kell zárni, mint Alekoszt, akkor automatikusan a második helyezett kapja meg a helyezést és a nyereményt. Megkérdeztem a csatornát, mi a helyzet ez ügyben, de azt mondták, még nem tudnak konkrétumot mondani. Fogalmam sincs, hogyan fog dönteni az RTL Klub, de várom a fejleményeket.
A legnagyobb szükségem a lakásra lenne, mert az biztonságot adna. Boldog lennék, és megbecsülném. De a tizenkétmillió is nagy pénz, abból is lehetne egy lakást venni és berendezni – mondta Jerzy, akinek terve mélyen felháborítja Alekoszt.
Nem tudom, miért talált ki ilyen marhaságot Jerzy. Amikor meghallottam az ötletét, a pofám leszakadt. Szerinte ez ugyanaz a helyzet, mint a szépségkirálynőknél: ha az első helyezettel valami történik, akkor a második lesz a királynő. Nem értem, hogy gondolja ezt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ilyet még nem is hallottam!
Úgy tudom, már kopogtatott is az RTL ajtaján emiatt, sőt igényt tart az autóra és a lakásra is. Az sem tetszett, hogy telefonon ezzel húzzák a szerencsétlen Évát, aki egyébként depressziós. Ő zokogva hívott fel, hogy igaz-e a hír – panaszkodott Alekosz.

Sztárhírek - VV Vera: Pornósztár akartam lenni

A szakma csúcsára akart jutni VV Vera (28), amikor úgy döntött, felhagy addigi munkájával, és a pornó világában keres érvényesülési lehetőséget. A villa legutóbbi kiesője nagyon eltökélt volt, úgy gondolta, a felnőttfilmek segítségével végre elérheti hőn áhított vágyait, ráadásul úgy, hogy a szexiparban is elismerik.
– Halálosan komolyan gondoltam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Korban megfelelő voltam, az adottságaimmal sem volt baj, elhittem, hogy sikerülhet. Jó egy évvel ezelőtt jutott oda az életem, hogy nem láttam másban kiutat. Nem volt normális párkapcsolatom, a munkámban már nem találtam örömöt, ezért gondoltam, talán a pornózás megoldás lehet anyagilag és szakmailag is. A lelkemmel azonban nem tudtam elszámolni – árulta el VV Vera, aki sejtette, hogy villaléte alatt fény derül titkára, pedig szerette volna, ha castingfilmje soha nem kerül nyilvánosságra. Nem igy lett. VV Vera videója újra fellendítette a pornó-DVD-k eladását, sőt még a márciusi pornó-Oscaron is esélyes a szobrocskára, igaz, Az év legbotrányosabb filmje kategóriában. Úgy tűnik azonban, ez az exvillalakót már nem zavarja különösebben, megnyugtatja, hogy legalább minőségi munka kötődik a nevéhez.  Tudom, hogy a jövőben én leszek a pornós Vera, de nem érdekel. Én ezt nem tartom degradálónak. Nekem a pornósokról az jut eszembe, hogy jómódú, igényes színészek, amit én a lelkiismeretem miatt képtelen voltam elérni. Már a casting utáni délutánon rettentően megbántam, amit tettem, de akkor már nem lehetett letiltani, hiszen a film forgalmazója kiajánlotta külföldre az anyagot. Egy hét múlva hívott, hogy óriási siker, ha én is akarom, akkor azonnal egy hónapos szerződést írhatok alá – mondta a Blikknek Vera, akinek állítása szerint ilyen ajánlatot kevesen kapnak. Egy hónap alatt akár egymillió forintot üthette volna a markom. Persze egy ilyen összeghez már teljesíteni is kell, vagyis nemcsak egy szájjal való kényeztetés szerepelt volna a filmben, de én ennél többre már a casting során sem vállalkoztam. Úgyhogy, megköszönve a lehetőséget, visszautasítottam az ajánlatot.

Sztárhírek - Izgalmas szereplők lesznek az új valóságshow-ban az Éden Hotel 2-ben

A villalakók és Összeesküvők után nemsokára itt van a magyar valóságshow-piac legegzotikusabb gyöngyszeme, az Éden Hotel 2. A Mexikóban forgatott sorozat munkálatai már véget értek, az eredményre viszont még kicsit várnunk kell, ám annyi már most is tudható: az új játékosok legalább annyira izgalmasak, mint a korábbiak. Turmixfüggő, háziasszony, belőtt fejű szórakozó, evező ácsmester és iratmaca – mindenfajta típussal találkozhatunk majd a március elején képernyőkre kerülő Éden Hotel 2-ben, akik a valóságshow-függőknek fogják jelenteni a megváltást a Való Világ kapuzárása után. És ha véletlenül azt gondoltuk volna, a sorozat visszavesz tavalyi stílusából, nagyot tévedtünk: már a játékosok bemutatkozó videóiból is sejteni lehet, hogy a sorozat második évadja is lesz annyira durva, mint az első volt.
Itt van például egy igazi „izomtibi”-nek kinéző Krisztián, aki napi 4 órát is el tud tölteni a testépítéssel; Noémi, a határon túli háziasszony, aki körülbelül az egyetlen a sok közül, akiről nem értjük, mi keresnivalója van egy ilyen műsorban; Máté, aki ránézésre kissé belőttnek néz ki, de persze, erről nem tehet senki; és Kíra, a kétnemű lélekkel bíró marketing-asszisztens, aki kívül nőnek, belül fiúsnak érzi magát. A kérdés most már csak az: melyik lehengerlő személyiség fogja elvinni a 25 milliós fődíjat?

Sztárhírek - A Sugarloaf egykori énekesnője a Megasztár 6 -ban

A tehetségkutató műsorokba jelentkezők számára a verseny egy új és szebb jövőt jelent, míg mások az újrakezdést vagy visszatérést remélik tőle. Így van ezzel Kövér Erika is a Sugarloaf egykori énekesnője, aki szeretne visszakerülni a zeneiparba a Megasztár 6 -nak köszönhetően.
Egyéni céljai megvalósításával hagyta el a népszerű bandát Kövér Erika, aki Dér Heni váltott a Sugarloaf énekesnői pozíciójában. Erika már kissé bánja akkori döntését, mert úgy érzi, hogy akkori kapcsolatába vetett hite tette tönkre a sikeres pályáját. Egy szakmabélivel ismerkedett meg, akivel mind a magánéletben, mind pedig a zenélésben közös jövőt terveztek, ám végül mind a két útjuk zátonyra futott, így eltűnt a közönség szeme elől.
Era a Megasztár 6-tól lehetőséget kapott az újrakezdésre és egy jó produkcióval talán elkezdheti újjáépíteni énekesi karrierjét. Nem is vágyik ennél jobban semmi másra, hiszen az elmúlt évek alatt számtalan nehézséggel kellett megküzdenie. Volt olyan szakasza is az életének, amikor annyira nehéz helyzetbe kerül, hogy a felnőtt filmek világát is kipróbálta a boldogulás reményében.
Most szeretné ha végleg száműzhetné az életéből a sanyarú fejezeteket és ismét azzal kereshetné kenyerét amihez a legjobban ért és ez nem más, mint az éneklés.
A múlt ellenére a Sugarloaf frontembere Tóth Szabi is örül annak, hogy Era ismét a színpadon áll és sok szerencsét kíván neki céljai eléréséhez.

Megesküdtek az Összeesküvők

Sírva vigadtak Csenge (23) és Peti (25) péntek délutáni esküvőjén az egybegyűltek. Az ÖsszeEsküvők győztes párja egy Budapest környéki lovasklubban esküdött örök hűséget egymásnak családjuk, barátaik és egykori vetélytársaik körében.
A menyegző a könnyek mellett nem szűkölködött sztárokban sem, hiszen a násznépben ott volt az örömapa, Kiki és együttese, az Első Emelet. Dévényi Tibi bácsi, DJ Dominique, Csilla, Mása, Dóri, Diaz, Éva és Kati mama a TV2 egykori műsorából. És persze a két műsorvezető, Peller Mariann és Tilla sem hiányozhatott, akik átadták a nyereményt: az álomesküvő mellett egy autót, egy lakást, havi egymillió forintot egy éven át, egy luxusutazást Thaiföldre és természetesen egy gyönyörű gyémántgyűrűt. A fiatalok még nem tudják, mire költik a nyereményüket, de mint azt elárulták, a családtagjaiknak biztosan segítenek a pénzből.
Az igazi meglepetés azonban Caramel volt, aki az ifjú pár kedvenc dalát, a Lélekdonort énekelte el a fiataloknak, akik könnyezve táncolták végig a számot. – Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha rátalálok egy ilyen emberre mint Peti. Boldog vagyok, hogy itt állhatok mellette, és pár év múlva a kis lurkókat fogjuk nevelgetni – mondta Csenge. Baranyi Péter és Patkó Csenge a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorában három hónap alatt szeretett egymásba. Peti annak idején a kamerák kereszttüzében kérte meg Csenge kezét, aki boldogan igent mondott, február 10-én pedig egy igazán dögös, törtfehér, különleges szabású menyasszonyi ruhájában állt férje oldalán.
A fiatal pár az igen kimondása után sodrófát és húsklopfolót ragadott, hogy a négylovas, égetett cukorból készült hintót minél több darabra aprítsák, hiszen a hagyomány szerint éppen annyi évig lesznek boldogok együtt, ahány darabra törik az édességet.
És persze a nászéjszaka sem maradhat el, amire az ifjú pár már délután nagyon készült, igaz, nem voltak biztosan abban, hogy nem alszanak-e majd el a fáradtságtól. Mindenesetre alig várják már, hogy kettesben lehessenek. – A nászéjszakát itt töltjük, végre együtt, kettesben, és azt, hogy mivel, azt mindenkinek a fantáziájára bízom – mosolygott Peti. 

Sztárhírek - Friderikusz Sándorral (53) erősít az RTL Klub

Friderikusz Sándorral (53) erősít az RTL Klub, az egyik legnépszerűbb televíziós műsorvezetőből ugyanis kvízmestert faragnak. A Vágó Istvánnal befutott Legyen ön is milliomos! új házigazdája szerda délután mutatkozott be a nagyközönség előtt a csatorna sajtótájékoztatóján, ahol mindenkinek szemet szúrt, hogy Friderikusz bizony jó pár, legalább 15 kilótól megszabadult az utóbbi időben . Engem nem műtöttek meg, egyszerűen a sportnak köszönhetem, hogy lefogytam. Három éve határoztam el, hogy ideje lesz komolyan venni a fogyókúrát. Eleinte tornáztam, majd három és fél hónapja elkezdtem futni is, hetente háromszor csak reggel 6 kilométert, háromszor pedig kiegészítve ezt este ugyanennyivel – osztotta meg lapunkkal büszkén a műsorvezető, aki természetesen nem hagyhatta ki azt sem, hogy néhány poént el ne süssön a több mint tízéves rossz viszonyukról az RTL Klubbal. Én a csatorna székházába tíz évig be se tehettem a lábam, éppen ezért először azt hittem, hogy Kolosi Péter tréfál, amikor felkért a feladatra. Én azonban nem igazán vagyok a játékok híve, így csakis azzal a feltétellel vállaltam el, ha csinálhatom másképp, mint anno Vágó István, akit természetesen nagyra tartok. De végül is az RTL-nek kifizettem már 104 millió forintot, úgyhogy úgy megyek be a stúdióba, hogy ez tulajdonképpen az enyém – viccelődött Friderikusz.
A tévés műsora mellett a csatorna bejelentette az új délutáni és esti sorozatait, Sebestyén Balázs új show-ját, az 1 perc és nyersz!-et, valamint lehullt a lepel a hamarosan startoló Csillag Születik zsűritagjairól is, akik nem mások lesznek, mint Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert kritikus.

Sztárhírek - Szunai Linda örül, hogy szakítottak

A 2011-es Miss World Hungary koronájának birtokosa A Szépségkirálynő győztese, nehéz és botrányos időszakot hagyott maga mögött azzal, hogy végleg szakított egykori szerelmével, aki hetet-havat összehordott róla kapcsolatuk zátonyra futása után. A fiatal szépség saját kezébe vette sorsa irányítását, és ezt a gyeplőt többé nem engedi el.
- Egy életre megtanultam, hogy hirtelen fellángolás után nem költözöm össze senkivel azonnal. Senkinek sem hagyom többé, hogy irányítson és elnyomjon, mert ez Lacival megtörtént. Gyakorlatilag ő volt az, aki miatt szinte semmi sem történt velem azóta, hogy a fejemre került a korona. Amióta szakítottunk, végre beindult körülöttem az élet - mesélte Szunai Linda, aki csak nevet azon a jeleneten, amibe a Frizbi felvételén keveredett exével.
- Valóban kellemetlen az a jelenet, amit vasárnap este mindenki láthat majd, de így utólag csak nevetek rajta. Az egészet úgy fogom fel, mint egy fuldokló utolsó kapálózását - tette hozzá a szépségkirálynő.

Sztárhírek - Évfordulót ünnepel a Megasztár szerelmespárja

Amikor a tavalyi Story gálán megjelent Tolvai Reni és Kállay-Saunders András, mindenki azt találgatta, hogy valóban együtt vannak-e. Azóta minden kételkedőnek sikerült bizonyítaniuk! A Megasztár után még csak félve ismerték el, hogy több van köztük barátságnál, és a Story gála volt az első olyan rendezvény, ahol valóban egy párként jelentek meg. Persze a kétkedők minden mozdulatukat lesték, hogy a bál alatt mikor csattan el közöttük csók, vagy mikor fogják meg egymás kezét. Mivel soha nem voltak hívei a nyilvános enyelgésnek, ezért az este folyamán szinte alig érintették meg a másikat. Így egyből elindultak a találgatások, hogy a kapcsolatuk csupán egy reklámfogás. Csakhogy azóta eltelt egy év, a szerelmesek boldogabbak, mint valaha és nemrég összeköltöztek. Sőt, Reni és András ezúttal azt is megünneplik, hogy immár a második gálájukat töltik együtt!

Sztárhírek - VV5 Kihívás drámai monológgal

Eszter beszéde alatt mindenki lélegzet-visszafojtva várta a végső nevet, aki a Karrieristával együtt főszerepet vállal majd a vasárnap esti Párbajon. Több Való Világ Villalakóra is ráijesztett, de végső választottja Vera lett.
Balázs összegyűjtötte a Villalakókat és elkezdődött a Kihívás.
Eszter és Balázs a riportszobában beszélgetett a lány döntéséről, ekkor természetesen még nem tudhattuk, hogy kit választott. Eszter azt mondta, hogy nehéz volt a döntése, mert most nem indulattal küldték Párbajozni a többiek, hanem taktikából. Szerinte Attila van a legjobban megrémülve attól, hogy Eszter kihívja. Azt mondta, hogy döntése ösztönös volt.
Kisfilmeket néztek meg először. Attilát tartotta a legnyugodtabbnak Eszter a héten, így Balázs az Összeférhetetlent kérdezte, hogy vajon ez igaz-e. Attila elmondta, hogy úgy érzi, hogy közte és Csabi között fog eldőlni a zöld kendő sorsa, így hát szerinte a lány rosszul gondolta, hogy nyugodt volt. Bár azt is elmondta, hogy volt olyan pillanat, mikor teljes mértékben biztos volt abban, hogy nem ő kapja a zöld kendőt, de ez már a múlté.
Csabi úgy érezte, hogy Eszter elvesztése lenne legkevésbé terhes a számára, ezért “szórják” egymást jelekkel – erről is láthattunk egy kisfilmet. Eszter azonban azt gondolta, hogy Csabi így inkább a másokkal való konfrontálódást, konfliktust kerülte, hiszen kettejüknek nem volt annyi összetűzésük, mint ahányszor megkapta a fiútól a jelet.
Vera és Eszter konfliktusaira is sor került. Ezt is kivesézték. Eszter szerint Vera sokszor fölényes és erre ő nem adott okot, ez nagyon rosszul esett a Karrieristának.
Kinga és Eszter összetűzései sem maradhattak ki. A Cselszövő azt mondta, hogy neki napról napra változnak az érzései Eszter iránt. Azt is hozzátette, hogy sokkal jobban örülne mások távozásának, mint Eszterének.

Sztárhírek - Megkezdődött a 2012 Eurovíziós Dalfesztivál előválogatása - Vajon melyik lesz a befutó?

Megkezdék az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatására beérkezett pályázatok szelektálását. Egy szakmai zsűri és a közönség dönt arról, ki képviselje 2012-ben Magyarországot Bakuban. Idén kifejezetten nagy volt az érdeklődés az Eurovíziós Dalfesztivál iránt: majdnem 200 pályázat érkezett be ismert és kevésbé ismert magyar előadóktól. Kiszivárgott információk szerint több X-faktoros (például Vastag Csaba, Janicsák Veca, Lil C, a Rocktenors, az Ikrek, az Apolló23, Gyurcsik Tibor) és Megasztáros (mint Caramel, Tolvai Renáta, Kökény Attila, Kállai-Saunders András, Bencsik Tamara) szerepel a listán, de állítólag neveztek a versenyre a magyar zenei iparban évtizedek óta dolgozó előadók is, mint például Zséda vagy Szandi. Az idei favoritnak Király Lindát tartják. De nagy esélye van például Tóth Gabinak is. Az is megtörténhet, hogy egy eddig még ismeretlen előadó dalát szereti meg a közönség.
A beérkezett pályázatokat egy szakmai stáb hallgatja meg, ezek közül kerül ki az a 20 dal, melyeket január végén egy többfordulós élő műsor keretein belül mutathatnak be az előadók. Itt már a közönség szavazata is számít, így tulajdonképpen bárki beleszólhat abba, hogy 2012-ben ki képviselje Magyarországot Azerbajdzsánban.
A nézők mellett egy szakmai zsűri is beleszól a döntésbe, köztük Csiszár Jenő, vagy a tavalyi induló, Wolf Kati.
Ön szerint ki lenne a legalkalmasabb arra, hogy idén Magyarország színeiben induljon az Eurovíziós Dalfesztiválon? Vagy abból a szemszögből is nézhetjük a dolgot, hogy kinek lenne a legnagyobb esélye, hogy jó eredményt érjen el Bakuban...

Szárhírek - Párbajt nyert Kinga vasárnap este, így ő térhet vissza a Való Világ 5 játékába.

VV Péter ellen párbajt nyert VV Kinga vasárnap este, így ő térhet vissza a Való Világ 5 játékába. A szőke lány 58 százalékát zsebelte be a szavazatoknak.
A valóságshow veterán 114 napot töltött a villában, távozásával mindenképpen átrendeződnek az erőviszonyok, hiszen benti létét nagyban meghatározta a folytonos taktikázás, így inkább bizonyult cselszövőnek, mint ellenfele. Kinga fékezte magát az eredményhirdetés után, nem mutatta kitörő örömét. Kingát visszafelé a villa ajtajában Fecó fogadta, de Csaba is a nyakába ugrott. Attila a háttérben meghúzódva, némán mosolygott. Péter Attilától búcsúzott: mint mondta, pácban hagyta, hiszen egyedül maradt. – Amiben vagytok, azok csak díszletek, ez csak egy játék – küldte üzenetét VV Péter.

Gyakran látják becsípve a VV5 sztárját

Rendkívül nehéz VV Vera számára egy normális baráti kapcsolat kialakítása, ugyanis a sok lelki sérelme miatt egyfajta védekezés alakult ki benne, próbálja elkerülni az újabb csalódásokat. Ezt láthatjuk a villában is, amikor villatársaival olykor-olykor túlságosan furán viselkedik.
Verának nagyon kevés barátja van, akiket nagyon keményen megválogatott. Középiskolában rengeteg olyan emberben csalódott, akikre barátjaként tekintett, túlságosan kiadta magát, és többször hátba szúrták. Mindig csak átverték - mesélte nővére.  Emlékszem, egyszer bizalmas dolgokat osztott meg egy barátjával középiskolában, és az a személy a háta mögött kibeszélte, ami rendkívül mély sebet hagyott benne. Soha nem fog már maximális bizalmat táplálni az emberek iránt. Akik vannak neki, őket is nagyon nehezen engedte közel magához, fél a támadásoktól, és az újabb csalódástól. Körülbelül három személy van, akit barátjának mond, köztük van fiú is, szóval vegyes a társaság - folytatta Zsuzsanna. Általában bulizni szoktak együtt, Vera sokszor becsíp, szóval nem vetik meg az alkoholt, de azért szerencsére általában tudja, hol a határ az ivászatban. A szórakozóhelyeken tudja igazán elengedni magát, és önfeledten szórakozni, megnyílni - tette hozzá a VV5 sztárjának nővére.