Sztárhírek - Berki Krisztián megvált zűrös cégétől

Berki Krisztián néhány hónapja megvált attól a cégétől, amelyet vélhetően a TV2-s feladatai miatt alapított. A BK Movie Star Kft-re már az eladás előtt rátette a kezét a NAV: jó ideje végrehajtás alatt áll. Az új tulajdonos a kft. cégkivonata szerint egy Ukrajnában élő 24 éves magyar férfi. A Bors elkezdte kutatni: ki lehet ő, s vajon miért van szüksége Berki és Hódi végrehajtás alatt álló vállalkozására, amellyel tévés munkákat és reklámmal kapcsolatos tevékenységeket végezhet?

Egy kis nyomozás után a lap eljutott K. Norberthez, akinek a neve mellett egy másik cégnél már a Magyarországon található Nagybánhegyes szerepelt a lakcímeként. El is érték telefonon, ám érdekes válaszokat kaptak.

"Valóban így hívnak, az édesanyám neve is stimmel, de hiába az szerepel ott, hogy 1991-ben születtem, én negyvenéves vagyok. Nem tudok róla, hogy az enyém Berki cége" - mondta a Borsnak az állítólagos új tulaj.

Nem tudni, hogy a cégbíróságon keverték-e össze a dolgokat, vagy rossz adatokat adott meg a tulajdonos. A TV2-nél veszélyben lévő Berkit egyébként napok óta nem éri el a lap újságírója, így ő sem tudott segíteni a kusza ügy megfejtésében.