A TV2 alfahím műsorvezetőjét elég nehéz utolérni, ez feltehetően annak köszönhető, hogy ő sem igen tudja utolérni saját magát. „Most nagyon sok a meló, folyamatosan rohanok. Forgatókönyvet írok, hiszen pályázok az Andy Vajna vezette filmalaphoz, aztán egy speciális internetes formátumot dolgozunk ki a barátaimmal, ez még félig titkos, de annyit elmondhatok, hogy szeretnénk egy show műsort, ami minden szempontból megfelel a mai kor elvárásainak” – kezdi a Velvetnek, hozzátéve, hogy interaktív dolgot kell elképzelni, amiben az olvasó/néző is beleszól a történtekbe, így ő is határozza meg a hosszát.
Tillát minden díszletbe
Ha ez még nem lenne elég, ő lett a TV2 Liptai Claudiája, úgy néz ki, hogy nem tudnak úgy saját produkciót gyártani, hogy valamelyikük ne legyen benne: Tilla most Peller Mariannal fog összeesküdni, na persze nem a szó bármelyik hagyományos értelmében, csak a TV2 legújabb reality-jének műsorvezetői lesznek. „Egyelőre csak fotóról ismerjük a szereplőket, hiszen közülük fognak válogatni a nézők, sőt, ők fogják kiválasztani a menyasszonyjelölteket is, bár ebbe az anyukáknak is lesz szerepük, megmutatják a hatalmukat. Bizonyos lányokat például nem fognak beengedni, ha nem tetszik nekik. Általában a valóságshow-kban két nem képviseli magát, beköltöznek, esznek-isznak, egymásba szeretnek, de nálunk itt jön képbe a harmadik elem, az anyós, akik a lányokkal fognak együtt lakni” – avat be az ÖsszeEsküvők című valóságshow rejtelmeibe Tilla.„Műsorvezetői szempontból hasonló a feladat, de más a formátum. Minden ugyanazt igényli, nem olyan bonyolult ez, csak az kell hozzá, hogy megismerd milyen elemek vannak, mit kell levezényelni, de a főszereplők a beköltözők.”Tilla szerint szó sincs arról, hogy be kéne tanítania műsorvezető partnereit, hiszen eddig szinte mindegyiknek volt tapasztalata már korábbról. A rendező/műsorvezető Görög Zitával, Szekeres Nórával és Liptai Claudiával is vezetett már élő show-t, egyedül a hisztit nem bírja, igaz arról nem beszél, hogy bármelyik régi műsorvezetőtársa az lett volna, csak arról, hogy Peller szerencsére nem az. „Ez egy legenda, senkit nem kell betanítani, nincs itt semmi probléma. Persze, lehet, hogy eleinte izgulni fog, mert nem csinált még ilyen nagy show-t, de nincs kétségem afelől, hogy belejön majd. Mariann erőssége a kedvessége, és a csacsogóssága. Ő nyíltszívű, én meg szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik normálisak. Semmi problémám nem merült fel vele kapcsolatban.”
A celebeknek tökéletes anyósaik vannak
Ahogyan Peller úgy Tilla sem tart attól, hogy túlpörgik majd a műsorvezetést, annak ellenére, hogy mindketten elég magas hőfokon égnek. „Szerintem figyelni fogunk, hiszen két kuka nem tud műsort vezetni, ráadásul a Majka is ott van nekünk, hiszen ő vezeti majd az esti, Esküdj című különkiadást. Ő aztán az abszolút dumagép, de szerintem működni fog” – véli a műsorvezető, akinek szerencsére a világon semmi problémája nincs az anyósával. „Szerencsés alkat vagyok, mert nincs anyóstudatom, pedig ez a szó pejoratív felhanggal bír. Nekem ebből semmi nem jutott ki, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az anyósom nem telepszik rá az életünkre.”„Mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon meddig szólhat bele a szülő felnőtt gyereke életébe, és hogy vajon valóban jobban tud-e dolgokat a gyerekénél. Úgy gondolom, hogy egyetlen járható út, hogy kell hagyni a gyereket, bár ez nyilván nehéz, ha valami oltári hülyeséget csinál” – mondja, de szavai aligha értelmezhetők az ÖsszeEsküvők esetében, ahol pont az a lényeg, hogy az anyós mennyire megy messzire. „Simán elképzelhető, hogy az anyósok mindenkinek az agyára fognak menni, hiszen a műsorba ez kell. A fiús mamáknál általában is fent áll, hogy valami olyasmi feleséget tudnak elképzelni, amilyenek ők, pedig nagy valószínűséggel ilyen nincs. A kérdés, hogy le tud-e mondani az ebbéli vágyairól a kedves anyuka.”