Sajnos a plasztiklány sem tudott vagy akart elmenekülni a sorsa elöl. Kicsit neheztelünk is a valóságshow gazdáira, hogy gyakorlatilag képtelen a felszínen tartani a számtalanszor megnyúzott szereplőket.
A pünkösdi királyság ez esetben is végérvényesen befejeződött.
Pár napja még Sanyi próbálta eltitkolni a tényt, hogy pártfogoltja visszatért eredeti mesterségéhez.
„Szandika csak a Balatonra utazott, nagyon jól van, sőt ragyogóan néz ki, rengeteget fogyott az utóbbi időben, amitől kirobbanó formába került. Miután elhatározta, hogy megszabadul fölösleges kilóitól, sokat mozgott, és áttért az egészséges táplálkozásra, aminek mostanra meg is lett az eredménye.”
Lehet, hogy a naiv pasit be lehetett csapni, de a szemfüles netezőket már nem.
Ugyanis napokon belül meg is találták Szandika új munkahelyét, ami nem a Balatonnál van, hanem Svájcban. Mivel a szórakoztató hely weblapján már az új kellően formába hozott, új Szandika szerepel, nem lehet kétséges, hogy friss a bemutatása.
Lőrincz Alexandra most Sandi néven rendelhető meg egy jó pohár bor mellé – vagy helyett. A promó szerint a sima asztal tánc 70 CHF, egy külön szobába vonulás már 150-300 CGF (40-80.000 Ft.) között van.
A lány rajongói most már akár közelebbi ismeretségbe is keveredhetnek vele, ha veszik a fáradságot és leautózzák azt a pár száz kilométert és hajlandóak kifizetni a borsos tarifát. Nincs még hír, hogy a többi szereplő mit szólt a történtekhez, talán ők is e sorok révén szereznek tudomást volt társuk döntéséről.
Ez van. A szőke lány sohasem titkolta, hogy megjárta a rákospalotai lánysort is és sohasem hagyott kétséget afelől, mennyire vonzódik a könnyebbik élethez. Egyelőre még úgy látszik, nem kívánta a sajtó orrára kötni döntését, de most már nincs is szükség rá, mert pillanatokon szárnyra kap a hír.