ByeAlex képviselheti hazánkat a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előadó Kedvesem című dalával Kállay-Saunders Andrást, Radics Gigit és Vastag Tamást is maga mögé utasította A Dal döntőjében.
A közönség és a zsűri szavazatai juttatták az m1 A Dal című műsorának döntőjébe Vastag Tamás, Keresztes Ildikó, Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Rácz Gergő, Agárdi Szilvi és Pál Dénes, Cserpes Laura, valamint ByeAlex produkcióját.
Miután a nyolc dal elhangzott, a zsűritagok, Rakonczai Viktor, Walkó Csaba, Rúzsa Magdi, Rákay Philip és Csiszár Jenő sajátos sorrendet állított fel a versenyzők között. Az ítészek külön-külön pontoztak, s a véleményüket egy borítékba zárták, hogy a későbbiekben ne fogalmazhassanak meg más véleményt. 4, 6, 8, illetve 10 pontot osztottak ki négy-négy előadó között, s ez alapján elsőként Kállay-Saunders András, majd Radics Gigi, harmadikként Vastag Tamás, végül pedig ByeAlex jutott tovább.
A közönség a négy előadóra szavazhatott. A zsűritagok utoljára azonban szót emeltek még kedvenceikért, akiknek 10 pontot adtak. Rakonczai Viktor és Rákay Philip Radics Giginek, Walkó Csaba, Rúzsa Magdi és Csiszár Jenő pedig Kállay-Saunders Andrásnak adott maximális pontszámot. Több mint 244 ezer üzenetet küldtek el a nézők szombat este, s ahogyan az eddigi adások során, most is bizalmat szavaztak ByeAlexnek. Közel 250 jelentkező közül ugyanis a nézők szavazati alapján jutott el a döntőig, májusban pedig ő képviselheti Magyarországot Malmőben az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Kállay-Saunders András kis híján rosszul lett az izgalomtól, amikor kiderült, hogy a zsűri őt juttatta tovább elsőként. Radics Gigi és Vastag Tamás is mosolygott, míg le nem zárult a szavazás. Az eredményhirdetés után azonban többen megdöbbentek, mert a nagy esélyesek helyett a nézők a "meglepetés emberként" is emlegetett ByeAlexet választották.
Nekem tényleg mosolyt csalsz az arcomra. Felszántod egy helyben állva a színpadot. Olyan érzésem van veled kapcsolatban, hogy mindegy, hogy mi lesz a végeredmény, te vagy a nyertes. Összehoztad az embereket és ez nagyon jó dolog. Ha te mennél, biztos, hogy egész Magyarország szorítana neked - mondta el véleményét a szombati döntőben Rúzsa Magdi ByeAlex előadása után, ám akkor még senki sem sejtette, hogy végül ő kapja a legtöbb közönségszavazatot.
Valakinek ki kell mondani. Én vállalom, kimondom. Nálad, itt a színpadon csak jobb énekeseket hallottunk - fogalmazta meg kemény véleményét Csiszár Jenő, aki később elmondta: tőle aztán bárki képviselheti a négy legjobb produkció közül Magyarországot, szerinte ugyanis ezzel a pontozással nem lehet sorrendet felállítani közöttük.
Szerintem te jutottál legmesszebb a daloddal az országban. De úgy érzem, hogy ez a dal nekünk szól és nekünk vagy kedves - fogalmazta meg véleményét Rakonczai Viktor, aki azért aggódott, hogy vajon ByeAlex dalának mondanivalóját át tudja-e majd adni úgy a külföldi közönségnek, ahogyan a magyaroknak.
A hazai közönség azonban láthatóan nem aggódott emiatt, ugyanis a Kedvesem című szerzemény nyerte el a legtöbb voksot. Így A Dal 2013 döntője a hazánkat képviselő ByeAlex dalával zárult, s Malmőben érte szurkolhatnak majd a nézők a nemzetközi megmérettetésen.