A műsor előtt még utoljára nyilatkozott a három döntős, Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Muri Enikő. Elárulták, szerintük melyikük nyeri a versenyt.
Elérkezett a 2011-es X-Faktor kétnapos nagydöntője. Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Muri Enikő immár az esetleges győzelem kapujában állnak. Szombaton a három dobogós egyike kiesik, vasárnap pedig következik a végső megmérettetés az első helyért. A Bors szavazásán változatlanul Kocsis Tibor vezet, aki hajszállal előzi meg Muri Enikőt, Baricz Gergőre kevesebben voksolnak. A nagy esemény előtti hajszában lapunknak még utoljára sikerült elérnie két próba közt mindhárom döntőst. Ugyanazokat a kérdéseket tettük föl mindnyájuknak, amelyekre készséggel válaszoltak.
BARICZ GERGŐ LÉLEKBEN FEJLŐDÖTT A LEGTÖBBET
Szerinted ki nyeri az X-Faktor 2011-et?
- Kocsis Tibor fog győzni. Abszolút megérdemli, mert rettentő nagy énekes. Emellett tele van lélekkel az előadásmódja. Szeretem benne, hogy nála az érzelmek „lobogtatják” a hangszálakat.
Csalódott lennél, ha nem te jutnál be a vasárnapi döntőbe?
- Egyáltalán nem lennék csalódott, mert már bőven túlteljesítettem, amit kitűztem magam elé. Én a legjobb hatba szerettem volna bejutni, és már a fináléban vagyok, aminek persze nagyon örülök. Mindemellett áldás és átok ez egyszerre, mert kapok hideget-meleget az internetes fórumokon, hogy még mindig versenyben vagyok.
Mire költenéd a tizenkétmilliós nyereményt?
- Elvinném a szüleimet egy jó kis nyaralásra. Szeretném egy kicsit kivenni a munkát a kezükből, és beiktatni nekik egy hosszabb pihenőt, mert nagyon megérdemlik. A pénz jelentős részét pedig a karrierembe fektetném be oly’ módon, hogy tovább képezzem magam. Zeneelméleti leckéket vennék, zongora- és énektanárhoz járnék.
Van jogosítványod? Mit kezdenél a nyereményautóval?
- Van jogsim, de a jelenlegi életmódomban nincs szükségem autóra. Átengedném a nővéremnek, mert neki igazán jól jönne.
Miben fejlődtél leginkább a verseny során?
- Lélekben nagy lecke volt ez az egész. Leginkább magammal kerültem szembe az X-Faktor során. A közönség színtiszta tükröt tart eléd, amiben torzulás nélkül láthatod magad.
Mit adott az X-Faktor számodra?
Rengeteg szerető embert és barátot, valamint azt, hogy a szüleim végre büszkék lehetnek rám.
MURI ENIKŐT ALÁZATRA TANÍTOTTA A VERSENY
Szerinted ki fogja nyerni az X-Faktor 2011-et?
- Remélem, hogy akár én is lehetek a győztes. Minden reményem ebben van.
Csalódott lennél, ha nem te jutnál be a vasárnapi döntőbe?
- Nyilván igen, de a legjobb három is igazából nagyon szerencsés és hálás dolog. Csalódott lennék, de már ez is iszonyúan szép eredmény.
Mire költenéd a tizenkétmilliós nyereményt?
- Elsőként mindenképp szeretnék adakozni a kiskutyáknak és a menhelyen élő állatoknak, valamint egy kisgyermekekkel foglalkozó alapítványnak. Az első egymillióm erre menne rá. Utána pedig gyűjtögetnék, valószínűleg lakásra.
Van jogosítványod? Mit kezdenél a nyereményautóval?
- Nincs jogsim. Az autó valószínűleg egy garázsban állna, és amint időm engedné, megszerezném a jogosítványt.
Miben fejlődtél leginkább a verseny során?
- Elsősorban türelemre tanított, és alázatra a zene iránt. Emellett nagyon sok színpadi trükköt tanultam meg, amikre nem is gondoltam volna. Például, hogy hogyan kell a kamerákkal bánni, vagy hogy hogyan kell tartani a mikrofont, hogy közben látszódjék az arcom.
Mit adott az X-Faktor számodra?
- Nagyon sok olyan emberrel ismerkedtem meg, akik szakmailag mindig előrébb tudtak vinni. Kiemelném Szatmári Orsit, az énektanáromat, Ferót, a mentoromat és Tihanyi Ákost, a koreográfusomat, de képtelenség volna mindenkit felsorolni.
KOCSIS TIBOR NYITOTTABB EMBER LETT
Szerinted ki fogja nyerni az X-Faktor 2011-et?
- Szeretném én megnyerni a versenyt. Így állok neki.
Csalódott lennél, ha nem te jutnál be a vasárnapi döntőbe?
- Természetesen csalódottság lenne bennem. Rossz érzés volna, hiszen az utolsó lépcsőfoknál véreznék el.
Mire költenéd a tizenkétmilliós nyereményt?
- Megalapoznám vele a jövőmet. Harmincéves vagyok, és tudom, mennyi munkába kerül megkeresni ennyi pénzt. Éppen ezért nagyon megbecsülném. Lakáscélra és családi dolgokra fordítanám.
Van jogosítványod? Mit kezdenél a nyereményautóval?
- Van jogsim. Nagyon örülnék az autónak, egy álmom válna valóra vele, biztosan megtartanám.
Miben fejlődtél leginkább a verseny során?
- Sokkal nyitottabb lettem az emberek felé. Emellett pedig alázatra nevelt a műsor, és megtanított igazán koncentrálni. Megtapasztaltam, milyen az, ha mindenki érted van, te pedig ő értük. Mindenki a te produkciód tökéletességén dolgozik, neked pedig az a dolgod, hogy adott pillanatban ezt viszonozd, és legyél a topon, amikor kilépsz a színpadra.
Mit adott az X-Faktor számodra?
- Új barátokat, értékes emberi kapcsolatokat, és rengeteg sikerélményt.