Sztárhírek - 18 ember halt meg Andy Vajna repülőjén

Andy Vajna Airborne Charter Inc. nevű cége – mely a kaliforniai Burbankban van bejegyezve – érintett volt egy 2001-es balesetben, melyben 18 ember vesztette életét. A Bors a korabeli újságcikkekből kiderítette, hogy 15 Los Angeles-i fiatal tartott egy szülinapi partira a gép három fős személyzetével, ám a kétmotoros Gulfstream III-as gép 2001. március 29-én, már nem tudott landolni az aspeni reptéren, mert a közeli domboldalnak csapódott és darabjaira hullott. A bíróság a gép üzemeltetője és karbantartójaként működő Avjet nevű cég felelősségét állapította meg. A kértérítés összege 10,2 millió dollár volt.

Andy akkor és most a friss megkeresésére sem nyilatkozott. Az amerikai sajtónak eljuttatott közleményében az állt, hogy együtt imádkozik az elhunyt fiatalok családjával.

A lap arra következtet, hogy a kormánybiztos még mindig tart az idős gépektől, hiszen megvált a sokáig Magyarországon parkoló Challanger CL600 típusú magángépétől, amellyel annyiszor utazott a legnagyobb kényelemben világszerte. Vajna Timi azt mondja, férje nem szervizeltette már le a gépet, hanem eladta alkatrésznek. Ez a repülőtípust évjárattól függően a használt piacon 200 millió és 4,5 milliárd közötti lehet megvenni.