Öt év börtönbüntetés fenyegeti Majkát

Akár öt évet is kaphat Majka, ha a holnapi ítélethirdetéskor bűnösnek mondja ki a bíróság önbíráskodás bűncselekményében. A két napra tervezett tárgyalás első etapja tegnap zajlott le, ahol is ismertették a vádakat. Mint ismeretes, Majka és Kótai Mihály azért kerültek bajba, mert 2007 decemberében meglátogatták annak a férfinak az édesanyját, akinek milliós összeget adtak kölcsön korábban. A sportoló és a műsorvezető vissza akarták kérni pénzüket, de végül adósuk önbíráskodással és zsarolással vádolta meg őket. Majka a tegnapi tárgyaláson tagadta az ellene felhozott vádakat.
- Viccesnek találom ezt az egészet - mondta vallomásában Majoros Péter, aki kifejtette: nem érzi bűnösnek magát. Tagadta, hogy fenyegető kijelentéseket tett volna, állítása szerint erről csak a vádiratból értesült. Azt elismerte, hogy járt a sértett édesanyjának lakásán, és ott "emelkedett hangnemben" folyt vita a kölcsöne visszafizetéséről, de határozottan visszautasította, hogy a sértett megölésével fenyegetőzött volna.
Az Új Ász megkereste Majkát, aki az ügy részleteiről nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elárult, hogy nagyon közel van az ítélethirdetés napja.
- A folyamatban lévő ügyről nem mondhatok semmit, de csütörtökön minden kiderül, hiszen akkor lesz "eredményhirdetés" - mondta a tévés a napilapnak. Az ügyben érintett Kótai Mihály nem nyilatkozott, és ügyvédje is elhárította a megkeresést.
Dr. Kamarás Péter ügyvéd elmondta: a hazai joggyakorlat szerint az önbíráskodás súlyos következményekkel járhat, ha a vádlottról bebizonyosodik, hogy elkövette a cselekményt.
- Általánosságban elmondhatom, hogy az önbíráskodást súlyosan kezeli a joggyakorlat, tekintettel arra, hogy erőszak vagy súlyos fenyegetés az elkövetési módja annak, hogy valaki vélt vagy valós anyagi érdekeinek érvényt szerezzen. A cselekmény büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés - mondta a napilapnak az ügyvéd.