Sztárhírek - 10 milliót ért a Gyöngyhajú lány Kanye Westnek

Tavaly az Omega tagjai a rajongóktól értesültek arról, hogy a Gyöngyhajú lány című számuk benne van Kanye West új dalában. A csapatnak és az énekesnek most sikerült megállapodni. Az amerikai énekes albuma tavaly június 18-án került boltokba, de a lemezt forgalmazó Universal Music a magyar sláger ügyében nem tett lépéseket. Ezek után a hangfelvétel jogtulajdonosa, a Hungaroton, közvetítő segítségét kérte az ügyben - írja a Blikk.
Szerencsénkre, az USA-beli partnerünk, a Naxos el tudott járni a vitás kérdés rendezésében, és olyan összegben sikerült megállapodni, mely az esetleges peres úton való rendezés esetén a maximális, amerikai törvényeknek megfelelő juttatással hasonló nagyságrendű, mondta Porkoláb Péter, a Hungaroton vezetője. A szerzői és az előadói jogdíjakat nemzetközi megállapodások szabályozzák. Így a napilap kiszámolta, hogy az Omega 1969-es tagjai, továbbá a dal szerzői együttesen 10 millió forintot kaptak a Gyöngyhajú lányért.
Nem cáfoljuk, hiszen az összeg nagyságrendileg kikövetkeztethető, de abban állapodtunk meg a szerzőkkel, hogy bevételről nem nyilatkozunk. Az Omega elégedett a megállapodással, közölte Trunkos András, az együttes menedzsere.