Sztárhírek - Véget ért a lamúr Kozsóéknál?

Kozsó minden bizonnyal élete legnehezebb évén van túl. Agyi műtétei és hónapokig tartó felépülése bizony nemcsak őt, hanem kapcsolatát is megviselték. 20 évvel fiatalabb kedvese, Keira eddig mindenben mellette volt és támogatta, most azonban úgy tűnik, már csak a külvilág felé színlelik érzelmeiket.
A pár hétfőn egy közös fotózáson vett részt, ahol Kozsó állítólag bejelentette szakításuk hírét. "Mi a Keirával már nem vagyunk egy pár. Szombat óta külön vagyunk!" - idézte az énekes szavait a Borsnak az egyik jelenlévő.
"Keira nem tiltakozott Kozso kijelentése ellen, a többiek pedig csendben nyugtázták a helyzetet, nem faggatták őket a miértekről. Kozsóék eleinte a képek kedvéért sem álltak közel egymáshoz, végül azonban ezt az akadályt leküzdötték, hogy a fotókon megmaradjon az illúzió" - folytatta a szemtanú.
Ezzel szemben Keira tagadta a lapnak a pletykákat: "Együtt vagyunk. Bár rengeteg rajongó lány próbálkozik nála, folyamatosan kapja az olyan leveleket, amelyekben randira hívják, de én jól viselem ezt, hiszen megbízunk egymásban" - mondta a fiatal nő.
Legutóbbi közös interjújukban azonban valóban távolságtartóbb volt Keira. Folyamatosan elhúzódott Kozsótól, már-már panaszkodva megjegyezte, hogy párjának folyamatos érzelmi kitörései vannak és sír, de a családalapítás kérdését sem szerették volna feszegetni, annak ellenére, hogy korábban már beszéltek a gyerekvállalásról.