Sztárhírek - Társkeresőkön csajozik Demcsák pasija

Demcsák Zsuzsa néhány nappal ezelőtt váratlan nyilvános csókkal vállalta fel új szerelmét, a 36 éves svéd származású Sebastiant. A TV2 műsorvezetője azt mondta, hogy a bár vállalják a kapcsolatukat, nem fognak lépten-nyomon nyilatkozgatni, főleg civil párja kedvéért nem.

Nyilatkoznak viszont helyettük azok a lányok, akik már jól ismerik Demcsák új pasiját. A Bors szerkesztőségébe már több nő is betelefonált, aki félti a műsorvezetőt a sármos, több- diplomás és hat nyelven beszélő svéd származású szívtiprótól, aki állítólag komoly hírnévre tett szert a budapesti éjszakában. A lap megtalálta a férfi egyik volt szerelmét is, aki ma már nevetve elevenítette fel rövid kapcsolatukat.

"Olcsó fogkrém, olcsó fodrász, tömegközlekedés, az otthona pedig olyan, ahová nem hiszem, hogy felvinné Zsuzsát. Kávézni sem vitt, azt mondta, az ő kávéfőzője olcsóbb. Kijelentette: nem akar gyereket, nem akar esküvőt. Viszont gyakran vadászott, hol társkeresőkön, hol szórakozóhelyeken. Hamar lezártam, és jól tettem. Utána naponta kaptam a híreket, hogy mennyi mindenkinél próbálkozott: volt párom volt barátnőjénél, az én barátnőimnél... De ezek után is gyakran hívogatott, néha egészen megdöbbentő ajánlatokkal" - idézi a Bors a Krisztinek nevezett exet.

Sebastian állítólag több társkeresőn is regisztrált tag, köztük olyanokon is, ahol finoman fogalmazva a testiség van előtérben. Demcsák Zsuzsát többen nyilvánosan, a saját Facebookján is figyelmeztették, nem Sebastian lesz élete szerelme.