Sztárhírek - Amerikai karrier küszöbén állhat Tolvai Reni

Tolvai Reni nemrégiben kifejtette, nincs még itt az ideje annak, hogy családot alapítson, mert karrierjére szeretne koncentrálni; az énekesnő most a Blikknek beszélt amerikai terveiről.
"A tervek szerint Steve Cuiffóval és hat-nyolc dalszerzővel együtt leülünk, és készítünk pár dalt. Amikor legutoljára találkoztunk, szó szerint azt mondta, hogy bármi előfordulhat. Amennyiben olyan dalokat írunk és veszünk fel, amelyek mindenkinek tetszenek, akkor simán lehet, hogy kaput nyit valami sokkal komolyabb dolog felé. Márpedig ha ez így van, akkor én szeretnék felkészült lenni" - mondta el Reni, aki vállalja azt is, hogy kedvesével, Kállay-Saunders Andrással sokkal kevesebb időt tölthetnek majd így együtt. "Karrierista vagyok, de András is az. Mind a ketten tudtuk, amikor belevágtunk, hogy mit akarunk elérni. Énekesek vagyunk, akiknek ez az élete, és éppen ezért semmi problémánk nem lesz azzal, ha az egyikük, épp Londonban, a másikunk pedig Ausztráliában lép majd fel."