Sztárhírek - Malek Andrea: "Akit mi választunk később sem fog éhezni!"

Lelkesen várja, hogy részt vehessena tehetségek felkészítésében. Először el sem hitte Malek Andrea (44), hogy egy ilyen nagyszerű dolog, a The Voice című TV2-n péntek este induló tehetségkutató, valóban megvalósul Magyarországon és ennek ő részese lehet. A Blikk szerkesztőségének vendégeként azonban elárulta, nagyon lelkes, hiszen végre tevékenyen részt tud venni a tehetségek felkészítésében; többek között arra fókuszálva, mennyire szabad komolyan venni a csillogást.
Érdekes, a sztárcsináló műsorokról eddig ő is hasonlóan vélekedett, mint zsűritársa, Somló Tamás. Az LGT legendás zenésze tegnapi számunkban fejtette ki, hogy szerinte a The Voice teljesen más.
– Nagyon jól hangzott, amikor megkerestek, de annyiszor történt már olyasmi, hogy valaki felhívott egy ötlettel, majd nem lett belőle semmi. Ráadásul, hogy őszinte legyek, nem is voltam nagy barátja a tehetségkutató versenyeknek, több okból sem. Például azért, mert lassan kiszorítják a tanult profikat azok, akik hirtelen híresek lettek. Úgy tűnik, nekünk kevesebb a munkánk, mint azoknak, akiknek most hirtelen mindenhol szerepel a nevük, egy ország ismeri őket, mert nagyobb publicitást kapnak. Igaz, ez engem nem bántott, mert én úgy gondolom, mindenkinek van helye ezen a nagy palettán. Az én feladatom mesterként az is, hogy átadjam a tapasztalataimat. Például hogy az élet nem egyik pillanatról a másikra zajlik – árulta el Andrea, aki éppen ezt a hozzáállást szeretné erősíteni a versenyzőiben, akik a Voice meghallgatásműsorai alatt az ő csapatába kerültek. Hosszútávra tervezünk, és ez nagyon fontos. Persze amikor majd döntenem kell, akkor – szakmai alapon – olyat kell választanom, akit aztán majd el lehet adni, hiszen nem az a célom, hogy később éhezzen.
Malek Andrea arra is figyel, hogy ne váljon nézővé. Édesapja, id. Malek Miklós tanácsára alapvetően szakmai oldalról szeretné megközelíteni a mester szerepével járó feladatokat, hiszen talán ezzel segít a legtöbbet azoknak, akik a Voice-ban látták meg a lehetőséget álmaik megvalósítására.