Sztárhírek - Détár és Rékasi megegyeztek a vagyonelosztásban

Détár Enikő és Rékasi Károly egy éve jelentették be, hogy különutakon folytatják, a válási procedúra azonban csak most zárult le, mivel nem tudtak megegyezni 85 milliót érő Telki otthonuk eladásával kapcsolatban.
"Rendkívül nehezen egyeztek meg a vagyoni kérdésben. Eleinte úgy volt, hogy Enikő ott marad Zsebivel, heti váltásos szülői gondoskodással, Kari pedig beszáll a rezsibe, hogy a fiának ne kelljen kiszakadnia a megszokott helyéről. Aztán döntöttek, hogy mégis eladják a házat, ami Enikő nevén van, mert a 798 négyzetméteres telket az ő „hozományából" vették, de 20 évvel ezelőtt már a közös keresetükből épült" - mesélte a Blikknek a színésznő egyik ismerőse, aki azt is elárulta, hogy Enikő ragaszkodott hozzá, hogy a 270 négyzetméteres, hatszobás ház eladása után ő kapja a nagyobb hányadot.
Időközben mindketten új párra találtak. Rékasi már össze is költözött Pikali Gerdával egy budai lakásban, akinek szintén mostanában ért véget házassága. Détár pedig barátnőjének köszönhetően, az angoltanárként dolgozó Péter oldalán talált rá a boldogságra.