Sztárhírek - Csobot Adél rövid frizurával is nőies

Először egyszerű, félhosszú barna hajjal, majd dögös vörös frizurával, most pedig teljesen új, fiús fazonnal hódítja meg a nagyérdeműt Adél. A lány bátran vágott bele a teljes fizimiskaváltásba.
Hetek óta fontolgatta a nagy lépést Csobot Adél, amiről még a fodrásza is próbálta lebeszélni. Végül eljött a nagy nap, és Adél teljesen új frizurát vágatott magának.
Régi vágyam volt, hogy rövidre vágassam a hajam. Anyukám és a legjobb barátnőm is, aki a fod­rászom, kissé féltek az egésztől: utóbbi kérlelt, aludjak rá még egyet, de amikor elkészült a fri­zu­rám, neki is megtetszett, mesélte Adél.
Talán valamelyik világsztár frizurája adta számára az ihletet?
Az ember persze észreveszi ezeket a friss, merész frizurákat, mint például Rihanna vagy Beyoncé haja is, de nem akartam őket utánozni, a saját stílusomnak megfelelő fazonra vágytam. Ez most tényleg egészen rövid, ami azért érdekes, mert korábban mindig „hosszú hajas” lánynak gondoltam magam.
Én is azt hittem, hogy a női karakter megkívánja a hosszú hajat, de már úgy érzem, hogy rövid hajjal is tudok nőies lenni, fejtette ki álláspontját az énekesnő. Apró csavar a történetben: ismét láthatjuk A legvidámabb barakk című kabaréban, de nem vehetjük szemügyre új frizuráját.
Eddig is parókában játszottam, úgyhogy a rövid hajammal sem lesz nagyobb változás, ugyanúgy műhajat viselek majd, tette hozzá a cserfes szépség.