Sztárhírek - Visszaadta a tolvaj Nótár Mary hangszereit

A Blikknek köszönhetően előkerültek Nótár Mary megfújt hangszerei! Ő számított rá a legkevésbé, hogy sérülésmentesen visszakapja a szintetizátorát, a mikrofonjait és az erősítőjét, amit tavaly karácsonykor loptak el a háza előtt parkoló turnébuszból. Pedig így lett! Mary abban a tudatban kezdett el év elején új hangszereket keresgélni az interneten, hogy a régieknek örökre búcsút mondott. Nagy meglepetés érte, amikor a minap egy férfi felcsengetett hozzá, és beleduruzsolt a kaputelefonba: „Ellopott cuc­caidat Tornyosnémeti irányában, Szikszó előtt bal kéznél, a pihenőnél megtalálod! Bocs, nem tudtuk, hogy a tiéd!"  Álmodni se mertem volna, hogy előkerülnek a cuccaim! Rég feladtam a reményt, és miután visszaadtam a zenész ismerősöknek a két ünnep között kölcsönkért felszerelést, egyből azon gondolkodtam, honnan, miként vegyek újakat. Annyira sajnáltam őket, főleg a mikrofonomat. Pályafutásom alatt négy mikrofonomat is ellopták, de ezt hat éve használom már, és nagyon a szívemhez nőtt, mert annyi kedves emlék fűz hozzá,magyarázta Mary, akihez este negyed hat körül csengetett fel aznap az ismeretlen férfi. Miután átadta az üzenetet, hogy hol találom a cuccaimat, azonnal lerakta a kaputelefont. Odarohantam az ablakhoz, de nem sikerült meglesnem, hogy néz ki, mert már nem láttam senkit a ház előtt. Azonnal kocsiba ültünk az unokatestvéreimmel, és elhajtottunk Tornyosnémeti irányába, idézte fel kalandos emlékét az énekesnő, aki pillanatokon belül riadóztatta a bátyját is, miután a „lelkiismeretes" tolvaj felcsengetett.
A szikszói pihenő előtt áll egy fogadó, azt meg bokrok szegélyezik. A bokorban találtuk meg minden hangszeremet, a mikrofonokat, meg az erősítőt is. Semmi nem hiányzott a felszerelésből. Az erősítő szét volt ugyan szedve, de nem esett baja, szóval újra össze tudtuk állítani, mondta Nótár Mary, aki másnap visszavonta a rendőrségi feljelentést.
A rendőrök is meglepődtek, mondták, ilyen még nem volt! – nevetett az énekesnő, aki jót derült a tolvaj bocsánatkérésén. Bocs, nem tudtuk, hogy a tiéd! Haláli! Olvashatták a Blikk cikkét a lopásról, abból értesültek,
hogy kit károsítottak meg. Mindenesetre nagyon örülök. A kedvenc mikrofonomat kivéve minden hangszer és kütyü zsír új volt, magyarázta Mary.