Sztárhírek - Eurovízió: bejutott a Compact Disco a döntőbe

Volt miért örülnie a Compact Disconak, hiszen továbbjutottak az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjéből. A magyar együttesért legközelebb már a döntőben izgulhat a közönség.
Kedden rendezték az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét Bakuban, ahol tizennyolc produkció közül a hazánkat képviselő Compact Disco is bejutott a legjobb tíz közé.
A magyar együttes tizenötödikként lépett színpadra. Lotfi Behnam, Pál Gábor, Sándor Attila és Walkó Csaba, Szakos Krisztiánnal és Wéber Helgával kiegészülve adták elő a Sound of Our Hearts című versenydalukat. A tüzes hangulatot fokozta az eldobott mikrofon állvány, de Walkó Csaba a kifutót is maximálisan kihasználta: onnan énekelt a közönségnek és a sorok közt feltűntek a magyar zászlók is. A fiúk mindent beleadtak produkciójukba, ami meglátszott a szavazatokon is. Az eredmény kihirdetésekor nem a továbbjutás sorrendjében sorolták az országokat. Magyarország nevét negyedikként mondták ki, aminek hatására ujjongva tombolt a Compact Disco, később pedig a továbbjutók között ismét a színpadon állva, maguk is lengették a magyar zászlót.
Az m1 élő adását Azerbajdzsán fővárosából, a bakui Kristálypalotából Gundel Takács Gábor tudósította, Magyarországon pedig több híresség is szurkolt a fiúkért. Legalábbis a Bagi-Nacsa duó, az általuk megformált zenészekkel - Presser Gábor, Tóth Gabi, Demjén Rózsi, Wolf Kati, Csiszár Jenő, Koós János vagy épp Király L. Norbi -, és poénjaikkal szerencsét hozott a Compact Disconak.
Magyarország mellett Románia, Moldova, Izland, Dánia, Albánia, Ciprus, Görögország, Oroszország és Írország jutott a döntőbe. Az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön rendezik, ahol szintén tizennyolc ország mutatja be dalát és ismét tíz induló jut tovább.
A május 26-i döntőben a Dalfesztivál alapító országai: Németország, Franciaország, Spanyolország az Egyesült Királyság és Olaszország mellett a tavalyi győztes Azerbajdzsán is elődöntőben való részvétel nélkül képviseltetheti magát. Így a nyertest 26 előadó közül választják majd ki. A Compact Disco másodikként lép majd színpadra.